A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 25. 1998 (Debrecen, 1998)

Tanulmányok - Bényei Miklós: A függetlenség napja: 1849. április 14.

te, teljesülnek az évszázadokon át dédelgetett álmok és szemtanúja о akart lenni e beteljesülésnek. ' Kossuth és társai számára is fontos volt a tömegek jelenléte, hogy az ingadozókban a néphangulat ilyetén de­monstrálása végképp eloszlassa a bizonytalanságot, a kételyeket. Szombaton délelőtt a képviselőház és a felsőház tagjai a meg­szokott helyen, a képviselők gyüléstermében, a Református Kollégium oratóriumában jöttek össze. Először, tíz órakor ún. magántanácskozmányt, azaz elegyes (együttes) zárt ülést tartottak. A hírlapok épp csak megemlítették, ám az egyik jelenlévő, Hunfalvy Pál pár sorban be is számolt róla; eszerint az előző nap megpendített té­máról, a kormányalakításról, valamint a hivatalos gyűlés napirendjéről tárgyaltak.53 54 A nyilvános, sorrendben CLXVIII. ülést tizenegy órára tűzték ki. Az érdeklődő debreceniek és a parlamenttel, kormánnyal ideérkezett családtagok, újságírók, hivatalnokok, katonák és más, át­meneti vendégek már reggel ott gyülekeztek a kollégium és a szom­szédos Nagytemplom körül, sőt ekkorra a templom előtti piactér is megtelt. Jó néhányan még a környező településekről is bekocsiztak vagy begyalogoltak.55 Az országgyűlés mindenekelőtt egy adminisztratív kötelessé­gének tett eleget: felolvasták és hitelesítették a két megelőző ülés jegyzőkönyvét.56 Ezután fogtak volna hozzá az érdemi munkához, de ekkor váratlan fordulat történt. A képviselők a gyűlésre menet láthat­ták a tömeget, érezhették a feszült és várakozó hangulatot. Mindnyá­juk számára nyilvánvaló lehetett, hogy a több ezres sokadalom nem fér be a szűkös oratóriumba. A történetírók csaknem egybehangzó véleménye, hogy az első felszólaló, a román loan Dragos ennek hatá­sára kezdeményezte: a téma fontosságára, az érdeklődésre és az ünne­pélyességre tekintettel az ülést tegyék át a tágas Nagytemplomba.57 Mindazonáltal nem zárható ki az sem, hogy ez nem pillanatnyi rög­Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXV 153 53 Alföldi Hírlap, 1849. ápr. 17.119.p. 54 Uo.: Márczius Tizenötödike, 1849. ápr. 14. l.p.; Hunfalvy P. i.m. 250.p. 55 Ábrányi K. i.m. 202.p.; Vachott S.-né i.m. 107.p.; Jókai M. i.m. 207.p.; Irányi D. 210.p. - Vö. Szabó István: Debrecen 1848-1849-ben. Debrecen, 1928. 36.p.; Varga Z. i.m. 452-453.p. - Az ülés sorszáma: Beér, 1954. 400.p. 56 Beér, 1954. 400.p. 57 Közlöny, 1849. ápr. 17. 295.p.; Pap D. i.m. 2.köt. 60.p.; Kazinczy G. i.m. 99­lOO.p. Vö. Varga Z. i.m. 453.p.; Spira György: A túlpartról ismét megszólaló loan Dragos. = S.Gy.: Jottányit se a negyvennyolcból! Bp., 1989. 243.p. ______________

Next

/
Thumbnails
Contents