A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 24. 1997 (Debrecen, 1997)

Tanulmányok - M. Antalóczy Ildikó: A blaszfémia és más vallásellenes bűncselekmények Debrecenben a XVIII. század közepén

vonták tőle, mivel méltatlannak találtatott arra, hogy alamizsnát adja­nak neki.33 Vallási kérdésekben kérlelhetetlen szigorra, s egyben a világi ítélkezés és az egyházi nevelés összefonódására is utalnak az esetek: Varga Mihály Szentpéteri Sámuel kocsisa 1747-ben verekedésért volt a tömlöcben, de benn mennydörgős teremtettével, b...a leikével ká­romkodott, mire a bíróság 30 pálcára ítélte, s ami még lényegesebb, minthogy az "Apostoli Credot és 10 Parancsolatot nem tudja, addig maradjon az Arestomban míg azokat meg nem tanulja".34 Lakatos István csak tréfálkozni akart a csaplárnéval, de ez 60 pálcaütésébe került. A vádlott a Kardos-házi csapszéken borozgatott, s a csaplárné- hoz a rostélyon benyúlva így szólt: "Édes Anyókám, nem adnám kglmdet egy Úr Vacsoráján". Az ügyész halált kért, s produkálta a fiscalis inqusitiot 3 tanú vallomásával. Lakatos állította, hogy ő nem az Úr Szent Vacsorájára értette, hanem Baranyai Miklós vagy Domo­kos Márton úr vacsorájára. Az ítéletből az derül ki, hogy e "megbot­ránkoztató beszédéért" adott 60 pálca - amit kívül, a szabók tőkéjénél (a Piacz utcán) kellett megkapni a bűnösnek- még a bíróság kegyel­mét jelentette, "mivel úgy látszik, nem az Úrnak Sz.(ent) Vacsoráját értette.”35 Szabó Péter "mint afféle disznópásztor , felettébb ostoba és tudatlan ember" - azért mondhatta a Sercsapszéken égzengéskor - amikor Istenfélő kegyes ember "fél, reszket és könyörög"- hogy, "gör­geti most Krisztus az üres hordót, az üres szekeret vonja...". Hogy a mennydörgés okának " nem Istennek nagy hatalmát, hanem csúfkép­pen mást mondott” halált érdemelt volna, de részegségét, butaságát, az első elkövetés tényét enyhítő körülménynek vették. Büntetése: 1,5 ictus vesszőzés, nyakvas, kővel súlyosbítva, kicsapatás.36 A Monostorpályiba való Ujfalusi Ferenc esete mutatja, hogy a bíróság többrendbeli káromkodásért is kiszabta a 60 pálcányi súlyos büntetést. Az Anna utcai csapszéken megrészegedett Ujfalusi nem Isten ellen szólt, hanem “láncos huncut teremtettével ” a csaplárné és a 70 _____________________M. Antalóczy Ildikó: A blaszfémia és más vallásellenes... 33IV. A. 1018. e. 5. k. 353., 358., 367. 1741. jún. 17., 26., 29. ; IV. A. 1 0 1 8. g. 26. 1741. Nr. 2. 34 IV. A. 1 0 1 8. e. 6. k. 253.1747. jan. 5. Az esetet jelzet nélkül említi: Koncz Á.: i. m. 87., Vő. Illyés Endre: Egyházfegyelem a magyar református egyházban (XVI-XIX. sz.). Debrecen, 1941. 98-99., 107., 123-124. 35IV. A. 1018. e. 6. kötet. 253-254. 1747. jan. 7., Vö.: Koncz Á. : i. m. 87. 36IV. A. 1018. e. 6. k. 216., 223.1746. szept. 3., 17., Vö. : Koncz Á.: i. m. 86.

Next

/
Thumbnails
Contents