A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 24. 1997 (Debrecen, 1997)

Forrásközlések - Radics Kálmán: A debreceni városháza négyszázéves története

302 Radies Kálmán: A debreceni városháza négyszázéves története. 230.000 forint együtt van. Javasolja, hogy a már előbb (1892 márc. 9.) megállapított férőhely­szükséglet szerint hirdessen a város tervpályázatot; ősszel pedig írják ki az árlejtést is az építőmunkára. Ez így nagyon is gyorsütemü előhaladása lett volna az építkezés ügyének. A közgyűlés csak 1893 szeptemberben határozta el a városházának kétemeletessé bővítését; meghagyta földszinten a boltokat; egyelőre a könyvnyomda helyéül is a városházát jelölte ki; csak a rendőrségnek, katonai ügyosztálynak kitelepítését rendelte el. Az építkezés befejezése idejéül pedig 1895 végét tűzte ki. Miután a Belügyminiszter már dec. 24-én jóváhagyta ezt a határozatot, a tanács 1894 május 16-án meghirdette a tervpályázatot, aug. 1. határidővel.72 73 Debreceni építészek aligha vettek részt abban, mert jó későn valamennyien közösen kérték a határidő meghosszabbítását, amibe azonban a Tanács nem ment bele. A bírálók a beérkezett hat pályamű közül Gerster K. „Hortobágy”, Havranek Ferenc és Adriányi Géza „Délibáb” jeligéjű tervét találták a kitűzött 600 és 400 forintos díjra érdemesnek. Másik két tervet megdicsértek. De a díjazott terveken is különféle módosításokat kívántak, minek a tervezők eleget is tettek. Nyilvánvaló lett az is, hogy a megszavazott 230.000 frt kevés; legalább is 280,000 forint kell az építkezésre.77 A Tanács, hogy az építkezésben megakadás ne essék, előre tisztázni igyekezett a boltbérlők helyzetét, akiknek szerződése 1897 július 1-én volt lejárandó; a polgármestert pedig felhatalmazta, hogy a hivatalok ideiglenes elhelyezéséről gondoskodjék. Ecélra a „Hungária” épület (Piac-Arany János ucca sarkán) emeleti részét bérelte ki, ahonnan a Máv. üzletvezetősége éppen akkor költözött át a 72 73 72 Tan. hat. 11,582-1893. és 4249-1894. írsz. 148-1888. 73 Tan. hat. 9268-1894. U. o. í I л vi {л N i ;к-- л V) к i Л N V i к i V ms i лт: i :i. i i X i л i) ott vAiiOsuAx-TicMvi:.

Next

/
Thumbnails
Contents