A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 24. 1997 (Debrecen, 1997)
Tanulmányok - Varga Zsuzsanna: A Hajdú-Bihar megyei mezőgazdasági termelőszövetkezetek érdekérvényesítési küzdelmei a korai Kádár-korszakban
tsz-tv. munkálatainak elősegítése céljából eljuttatta a Földművelésügyi Minisztériumhoz.11 12 13 A továbbműködő tsz-ek aktivizálódására bátorítólag hatottak ugyan az előzőekben érintett országos és helyi szinten elhangzó megnyilatkozások, de a szövetkezeti gazdálkodás önállóságának növekedését maga a szituáció, pontosabban annak átmenetisége tette lehetővé. Az 1956. október 23-át követő hetekben a párt- és államapparátus szétesésével a vidéki területeken lényegében megszűnt a központi irányítás. Majd pedig 1956-1957 fordulóján a nyílt ellenállás letörése, az államhatalom birtoklásának megszilárdítása, valamint a hatalmiközigazgatási szféra helyreállítása kötötte le a párt és állami irányítószervek figyelmét. 1957 elejétől aztán jelentkeztek olyan újabb tényezők, melyek a tsz-ek körül kialakult hatalmi vákuum további fennmaradása irányában hatottak. Elsőként azt a racionalizálási kampányt szükséges megemlíteni, melyet 1957 elején a Minisztertanács Tanácsi Főosztálya az FM jóváhagyásával hajtott végre, s amelynek következtében a megyei és járási tanácsok mezőgazdasági igazgatóságain, illetve osztályain nagymérté- kű leépítésre került sor. „Ezen a vonalon a racionalizálás azt jelentette, hogy a járásoknál és a városoknál senki sem, a megyénél meg igen kevesen foglalkoznak a tsz ügyekkel. A mezőgazdasági osztályok... keveset, vagy egyáltalán nem foglalkoztak a tsz-ek belső életét érintő politikai és gazdasági problémák megoldásával, ...” д lecsökkent létszámú, sok esetben szakmailag is meggyengült megyei, járási mezőgazdasági osztályok tevékenységét tehát meglehetős passzivitás jellemezte. E szituáció az említett átszervezésen túl azzal is magyarázható, hogy 1957 első felében az élénk agrárpolitikai viták közepette a párt- és tanácsszervek még nem látták világosan, milyen irányvonalhoz igazodjanak. 244 Varga Zsuzsanna: A Hajdú-Bihar megyei mezőgazdasági ... 11 HBML. XXIII. 2. 5.k. Jelentés a tsz-ek helyzetéről, új szövetkezeti formák kialakulásáról és a zárszámadás eddigi tapasztalatairól. (Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság Tsz. Szervezési Osztálya) 1957. január 3. 12 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MÓL) 288.f. 28/1957/2.ö.e. Jelentés az Intéző Bizottság számára a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetéről. 1957. május 29. 13 HBML. l.f.2.fcs. 1957. 31 .ö.e. 3.d. Az MSZMP Hajdú-Bihar megyei Intéző Bizottság jelentése a Központi Bizottság Mezőgazdasági Alosztályának a tsz-ek felülvizsgálatáról.1957. május 8.