A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 24. 1997 (Debrecen, 1997)

Tanulmányok - Módy György: Zám és monostora a falu első elnéptelenedéséig

20 Módy György: Zám és monostora a falu első elnéptelenedéséig meg. Az elidegenítést végző II. Gug fia az 1340-ben szerződő III. Gug, aki az Ősi- és a Lázári-ág családjaival fogott össze. A közös fel­lépés első eredményeként a váradi káptalan előtt még abban az évben a bihari Ősi és Malomszeg birtokokat három részre osztották.33 A sorolt Káta nembeliek Debreceni Jakab és Pál ellen pert indí­tottak. így nem feltűnő, hogy Ohat 1341 őszi határjárásánál, amikor Ohati Miklós és fiai illetve Ohati Márton leánya Ilona és fia Kolozs birtokrészeit határolták el, Zám-ról szomszéd birtokos nem volt jelen. Csegei, kocsi és zárni jobbágyokat hallgattak meg a régi határ ügyé­ben.34 Az 1340. évi egyességük alapján a Káta nembeli családok való­ban pert indítottak Dózsa fiai ellen, nem sokkal azután, hogy 1342. július 21-én megkoronázták I. Lajos királyt. A per nem dőlt el hama­rosan, végül az ország több bárója és nemesei közbenjárásával és ta­nácsára. 1343. tavaszán a felek megegyeztek. Zámmonostora birtokot megosztották és Debreceni Jakab és Pál a felét visszaadták a felperes családoknak. Pál országbíró az egri káptalant bízta meg, hogy küldöt­tei a királyi emberrel a birtok megosztását és a Káta nembeliek beik­tatását végezze el. Ez a káptalan március 10-i jelentése szerint meg is történt. János főesperes, egri kanonok és testvére Lőrinc a birtoknak az ő Csécs falujuk felőli, északi részét választották, melyen a monos­tor állt, a Dózsa fiáké maradt a birtoknak a Mizséte falu felőli délnek eső része. Megegyeztek a felek abban, hogy a monostor kegyuraságát közösen gyakorolják. Megosztják a Hortobágy folyón szedett vám jövedelmét, közösen használják a folyót. Közösen tartoznak gondos­kodni a folyó áradásaikor az átkeléshez szükséges csónakokról és a híd jókarban tartásáról. A felek közötti egyességet, a Káták birtokba iktatását azután az országbíró 1343. május 12-én kiadott oklevelével jóváhagyta és megerősítette. A megegyezést Ősi Lőrinc az öt fia, Káta-i III. Gug a négy fia, másrészről Debreceni Jakab és Pál két illet­ve három fiuk nevében kötötték. Gug ígéretet tett, hogy a Debreceni családbeliek és utódaik háborítatlan birtokosságát fiaival és unokaöcs- csével az 1297. évi eladásnál szerepelt Egyed fiával Györkkel és an­nak Márton nevű fiával szemben is megvédik.35 33 Karácsonyi i.m. 11.313, 318. Malomszeg helye ismeretlen. 34 Módy: Ohat nemzetsége, i.m.. 29. 35 Zichy család okmánytára II. 56-59, 63-69.- A Dózsa fiák a Rofoin bántól apjuk­nak átadott Gáborjánmonostora és tartozékai ügyében is perbe kerültek már 1340 előtt, a monostort alapító Gyovad nemzetség akkori családjaival. 1341 februárjában

Next

/
Thumbnails
Contents