A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 23. 1996 (Debrecen, 1996)
Kronológia - Gazdag István: Debrecen város történeti kronológiája XII.
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIII 325 augusztus 23-24. Nyolcvan német diák látogat Debrecenbe. Megtekintik a város nevezetességeit és továbbutaznak a Hortobágyra. augusztus 27. Felgyullad a villany a Tégláskertben, augusztus 28. Az Országos Református Lelkész Egyesület ismét Baltazár Dezső püspököt választja elnökének. augusztus 31. Bánhidy Antal Gerle 13 repülőgépével Debrecenből Helsinkibe érkezett, innen tovább repül Londonba, hogy átadja lord Rothermerének, a Magyar Aero Szövetség emlékplakettjét. Gr. Széchényi Károly Debrecenben, a Nagyerdőn a Csónakázó tótól északra létre akarja hozni az ország első kempingjét. A terv nem kerül megvalósításra. A debreceni piarista gimnázium tanulóinak létszáma 683 fő. Debrecenben a rákban meghaltak száma meghaladja a tuberkulózisban elhunytak számát. Búzatárolási gondok jelentkeznek Debrecenben a bő termés miatt. Ifj. Kovács János debreceni festőművész százméteres körkép festését tervezi a Hortobágyról. Rendőrt állítanak a Nemzetőr utcában lévő horogkeresztes pártház elé a rendszeres rendbontás miatt. Benedek László, egyetemi tanár faj egészségügyi és emberbaráti célból javasolja a sterilizáció bevezetését Magyarországon, szeptember 1. A kultuszminiszter tudományos ösztöndíját kapja a bécsi (Bartha László, Kulin László), a berlini Kollégium Hugaricumba (Szilágyi János, Örössy Pál Zoltán, Jéki Gyula), Franciaországba Mendöl Tibor, Angliába Farkas Pál, belföldre Barna Béla, Szép Jenő és Kuthy Sándor. szeptember 3. Megnyílik az I. Tiszántúli Ipari Vásár (Kollégiumi sátorváros, Arany Bika helyiségei, Kereskedő Társulat díszterme, Csizmadia szín.) Megnyitót mond Téry államtitkár. A Tiszántúli Sütők Szövetsége évi közgyűlését az Ipartestület dísztermében tartja. A Debreceni Kereskedő Társulat által meghirdetett kirakatversenyben 41 cég 75 kirakata indul. Győztesek: Horváth Gábor hentesmester, Klein Miksa kerékgyártó és Tóth Gyula. szeptember 5. Debrecen város törvényhatósági bizottsága feliratban kéri a kormányt, hogy vegye figyelembe a gazdák adóztatásánál a terményárak jelentős csökkenését.