A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 23. 1996 (Debrecen, 1996)

Tanulmányok - Gazdag István: Debrecen országgyűlési képviselői III.

266 Gazdag István: Debrecen országgyűlési képviselői III. Az országgyűlési választást széleskörű politikai kampány előzte meg megyeszerte, így Debrecenben is. A magyar belpolitikai viszonyoknak megfelelően a választási előkészületeket a népfront keretei között a Magyar Dolgozók Pártja irányította. Kivette részét az előkészítésből a kisgazdapárt is, annak lapja, a Debrecen. 1949. március 14-én „Miért van szükség új választásokra" címmel szerkesztőségi cikk igyekezett választ adni a sokakban felmerülő kérdésre. A cikk írója a bevezető­ben leszögezi, hogy erre a lépésre nem azért kerül sor "mert az eddigi parlament nem tudta teljesíteni hivatását, hiszen annak munkájához fűződnek népi demokráciáknak eddigi legdöntőbb eredményei (államosítás, a 3 és az 5 éves tervek)". A következő mondatban azon­ban mégis megállapítja "A most feloszlatott országgyűlés azonban mégsem volt arra alkalmas, hogy tovább képviselje a nemzetet... Mert ebben a parlamentben még bent ülnek azok a képviselők is, akik... akadályozták az építőmunka zavartalanságát.” A befejező mondat a teljes behódolást jelentette: "A Népfrontba tömörült demokratikus pártok, mint a legteljesebb nemzeti egység... vállvetve dolgozik a kö­zös cél: a magyar nép anyagi és kulturális felemelkedése érdekében, elismerve az MDP-nek vezető szerepét." Az MDP megyei végrehajtó bizottsága április 12-én foglalkozik először a választási teendőkkel. Az előző választási eredményeket értékelve megállapították, hogy a Csapókertben és a Szabadságtelepen - a kommunisták agitációja ellenére sok szavazatot kapott Vásáry Ist­ván és Barankovics István ezért e helyekre különös figyelmet kell szentelni. A választási munkára a pártközpont ütemtervet dolgozott ki, amely szerint április 19-től május 1-ig kis és röpgyüléseket kell tartani, ezt követően a választásokig házi agitációt kell végezni. E tevékenység irányítására több függetlenített titkár beállítását határozták el.2 3 A VB. a hónap végén megállapította, hogy a többi párt tagságát nem sikerült aktivizálni, az MDP agitációs munkája "nem elég konkrét és nem elég átütő". A választási előkészületeket nehezíti, hogy "Debrecen kispolgári város" - kevés a párttag, különösen a telepeken. A katolikus papság ellenségesen viselkedik, Révész Imre református püspök beszédét viszont olyannak értékelték amelyet jól lehet hasz­nálni a felkészülési munkában. 2 Debrecen 1949. március 14. 3 HBML. 41.f. 1 fcs. 4 őe. 1949. április 12.

Next

/
Thumbnails
Contents