A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 23. 1996 (Debrecen, 1996)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: Tímárműhelyekből bőrgyárak

260 Szűcs Ernő: Tímármühelyekböl bőrgyárak. csökken a vállalkozók, az önálló műhellyel rendelkező mesterek szá­ma, akkor mi tette lehetővé két évtized alatt négy gyár nagyságrendű üzem kiemelkedését a szakmából. Ezáltal 1930-1938 között a város ipari szerkezetében egy nagyon lényeges változás bekövetkezését. Mert míg 1930-ban Debrecenben a gyári munkásság csupán 6,4%-a dolgozott a bőriparban, addig 1938-ra a gépjavító és az élelmiszeripar után a legjelentősebb ágazattá fejlődött a maga 16,6%-os arányával, ami a Pikó- és a Szilágyi-féle üzemek létrejötte után még tovább módosult. Mindez akkor történt, amikor az országos bőripari arány 2,4% (1930-ban), illetve 3,1% (1938-ban) volt.20 A válasz korántsem egyszerű és egyáltalán nem egységesíthető, uniformizálható, bár kétségtelenül vannak közös vonások is az ese­ményben. Ez utóbbi tényezőkről szólva említést kell tenni a szorga­lomról, a szívósságról, a kitartásról. Kitűnik ugyanis e sorsok vizsgá­lata folyamán; rendszerint olyan családokból emelkedtek ki a gyárala­pítók, amelyek már 4-5 generáción keresztül dolgoztak a szakmában (Veréb, Szilágyi, stb.), s ennek eredményeként bizonyos, másokat megelőző szakmai ismeretet is felhalmoztak. Pl. Szilágyiék esetében (Istvánnál!), ahol is a mindig azonos tónusú és egyenletes fekete zsíros bőröket állították elő. De korántsem volt elégséges csak a családi ha­gyomány és tapasztalat, hiszen a Szilágyi fiúk mind a heten tímárok lettek, és csak István fia, az ifjabb István lett gyáros. Itt kapcsolódik - megítélésünk szerint - egy másik fontos faktor is; a technika ismerete, alkalmazása. Mert míg a mesterek döntő része, a század első évtizedeiben a hagyományos kézműipari módszerekkel termeltek, s óvatosságból hosszú időn keresztül csak figyelték; miként válik be a kezdeményezőknél a gépek használata, addig éppen a ké­sőbbi gyáralapítók a konzervatívokkal szemben jelentős előnyre tettek szert (Kiss Imre, Szilágyi István). Arról sem szabad elfeledkezni; az első szakmán belüli gépek jó része (hasító-, faragó-) állami támogatásból kerültek Debrecenbe, tehát a technikai fejlesztésben elévülhetetlen érdemei voltak az akkori álla­mi vezetésnek. Másrészt azt is el kell ismemi - idők teltével - számos 20 Baranyi Béla és Tímár Lajos: Debrecen iparfejlődésének sajátossága a tőkés kor­szak utolsó negyedszázadában és a szocializmus építésének időszakában (Századok, 1977. 5. sz. 905.1.)

Next

/
Thumbnails
Contents