A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 22. 1995 (Debrecen, 1995)
Tanulmányok - Francz Vilmos: Adalékok a felnőttnevelési stúdiók történetéhez
Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXII 249 meret, a természeti és épített környezet ismereteinek tárgyköreiben pedig a diafilm és videofilm formájú médiagyártást vállalta, végezte. Erre predesztinálta a korabeli ismeretterjesztő formáinkban elért apparátusi szakmai sikereink sora (a Korunk Valósága, a Mezőgazdaság Szocialista Kultúrája, a Közszolgálatban, a Hortobágytól a Sárrétig, a Debreceni Kaleidoszkóp, az Apáról Fiúra, a Megtartó Falú elnevezésű művelődési mozgalmaink kapcsán), a szakapparátusunk ilyen irányú érdeklődése, nyitottsága, kapcsolatrendszere, a rendelkezésünkre álló technikai apparátus (eszközrendszer). Késztette is erre a működő ismeretterjesztő nagyrendezvényeink (a Biológiai Hét, Csillagászati Hét, Honvédelmi Napok, Díszmadár-kiállítás, Dísznövény-kiállítás és vásár, majd ezek utódja, mint a Környezetünk élő díszei); meg előadássorozataink, mint volt a Világjárók Sorozata, az alkalmi irodalmi, képzőművészeti, díszítőművészeti stb. tárgyú előadások, s az igencsak széleskörű vezetéses kiscsoport (szakkör, baráti kör, szakklub, rétegklub, öntevékeny művészeti csoport) forma információhordozószükséglete, na, meg az a tény, hogy információhordozószükségletüknek csak egy részét tudtuk beszerezni központi vagy más műhelyek alkotásaiból. A kint elkészített művek (filmek, diasorozatok, videófelvételek stb.-k) pedig mellőzték a mi helyi (megyei) értékeinket. Ez a felsorolás nagyvonalakban az indítékok sorrendjét is fedi, bár tudjuk: a mai -1989 utáni- piaci szemlélet az anyagi haszonnal járó médiagyártást várná el. A mi tegnapi szakapparátusunkat még elsősorban a közművelődési (oktatási, általános művelődési) és a potenciális alkotók kultúraideáljából táplálkozó elképzelések belső (szubjektív) ösztönzései vezették, amikor műtémát választott. Piaci szükségletként a szakma szükségleteit értelmeztük. Haszonként a szakmai szükségletek kielégíthetőségét kezeltük. A konkrét mű megalkotásához mindig operatív munkaközösségek alakultak; közvetlenül vagy néha csak közvetve, mindig a felnőttnevelési stúdió kezdeményezésére. A munkaközösségek tagjai a kezdeményező stúdióbeli népművelőn, művelődéstechnikusainkon túl: a tárgykör legjobb helyi szakembereiből, ismert helyi vagy felismert
