A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)
Tanulmányok - Mónus Imre: A hajdúböszörményi ref. iskolaszék története
Az iskolaszék megerősíti, hogy a tanítók külön díjazás nélkül kötelesek ellátni az analfabéta tanfolyamot és ismétlő iskolai tanfolyamokat is. Ezzel a városnak tartoznak, mert a fenntartó egyháztól kapott fizetésüket pótlékkal a város is kiegészíti. 1932 után az ismétlő iskolát a tanyai iskolákban is bevezetik. A kormány arra törekszik, hogy fokozottan erősítse az emberek hazafias érzését. Szolnoky Gerzson lelkész úr kéri a tanítókat, hogy istentiszteletek alkalmával - különösen a himnuszt - énekelni szíveskedjenek. Ezzel is példát mutatván mind a felnőtt, mind az ifjú nemzedéknek. 1933. Az egyik tanító feljelentést tett kollégája ellen, mert az ütlegelte tanítványait az utcán köszönési módjuk miatt, mert úgy köszöntek "Szebb jövőt!" Az iskolaszék elitélte az utcai feltűnést keltő tanítót, mert ezt a köszönési módot a tanuló az iskolában hallotta, esetleges kifogásait a gyermek tanítójával kellett volna megbeszélni.lri A rendszer politikai változásaira a tanítók különbözőképpen reagáltak. Ez 1933. után szembetűnő. Volt olyan tanító, aki külön énekórákat szervezett az irradenta dalok tanítására, másik tanító a debreceni Apolló Mozgókép Színházba szervezte a tanulókat militarista jellegű film megtekintésére. Ezek a mozzanatok is az iskolaszék hallgatólagos támogatásával történtek. A leventék oktatásában, képzésében azok a férfi tanítók vettek részt, akik arra felkérettek. Ez is fokozta a tanítók iskolán kívüli elfoglaltságát, de Ok ezt legtöbbször önként vállalták, - különösen a militarista tanítók törekedtek leventeoktatókká lenni - mert munkájukért az Országos és Megyei Levente Parancsnokságtól rendszeres tiszteletdíjban részesültek. A leventeintézmény nem tarozott sem az egyház, sem az iskolaszék hatáskörébe, de mégis kellett foglalkozni az ügyükkel, mert az oktatáshoz az iskola épületét használták általában délutáni és esti órákban. Ennek olyan következményei voltak pl. hogy az épület felszerelésében rongálódás következett be, amivel az iskolaszék foglalkozott, vagy az igazgató kérte az iskolaszék intézkedését az éjszakába nyúló leventefoglalkozások leállítására, mert másnap az iskolában a gyerekek alu- 15 15 U. o. 1933. 220