A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: Debrecen 1900-1910 közötti vendéglátóiparáról

Ilyen problémák ellenére ez a kávéház a következő évtizededre is fennmaradt. REMÉNY kávéház /Sas u. majd Simonffy u. ó.sz./ Az ezen a néven működő első kávéház a Sas u. 2. szám alatti cég volt, amelyet Weisz Márton /Márkus/ "Abbázia kávéház" néven vásá­rolt meg 1908. júniusában.1’4 Bár szolid üzemeltetést ígért, mégis az általa a Simonffy utca 6. szám alá átvitt "Remény kávéháziban /ez a második "Remény kávéház"!/ női zenekar játszott ami abban az időben alacsony erkölcsi szintet jelzett, s rövidesen a hamiskártyások is tanyát vertek itt. Ez a kávéház név sokáig fennmaradt, bár átmenetileg a Simonffy utcai céget "Bocskay kávéházinak, illetve "New-Jork kávéházinak is nevezték. ROYAL szálloda és étterem /Hunyadi u. 2.1 Hauer Bertalan 1907. jan. 26-án megvásárolta az "Európa kávé­ház" egykori épületét, a Deák Ferenc-, és Hunyadi utcák találkozásánál lévő egyemeletes Bulszter házat. Előre látható volt ugyanis, hogy az 1907. dec. 31-én az "Angol királynőire szóló szerződést nem újítják meg. Az épületben megtörténtek az átalakítások és 1907. nov. 10-én megnyílt a "Royal kávéház és étterem" elegáns berendezéssel. Amint lehetőség adódott a villanyvilágítást is bevezették a város vendéglátó egységei közül egyik elsőként. Szinte újdonság számba ment az is, hogy a szállodai rész fürdővel rendelkezett, a kávéházi részlegbe pedig "villanylevegőtisztítót" /ventillátort/ szereltek fel. Az épület egészét gőzfűtéssel látták el. A "Royal" Debrecen legmodernebb szállodája lett.134 135 Hauer Bertalan nagy lendülettel fogott törzsközönségének kialakí­tásához. Egymásután rendezte a Magyari testvérek zenekarának hang­versenyeit, Gyermeknapot szervezett. Elérte, hogy Veress Tóni új nó­táit nála mutassák be /szövegíró: Szabó István hittanhallgató/. Pl. "Haragszik én rám az Isten" /hallgató/, "Aki a te csókod kéri" /lassú 134 D. 1907. nov. 23. 135 D, 1907. márc. 22. 187

Next

/
Thumbnails
Contents