A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Debrecen 1900-1910 közötti vendéglátóiparáról
Klára. S "János bácsi" jóvoltából és áldozatkészségéből sok szegény sorsú kosztos diák. Kemény János - miután a Kossuth utcai ház gazdát cserélt vendéglőjét áthelyezte a Nagyállomással szembeni Petőfi tér 10. szám alá. Itt már tágas termek álltak rendelkezésre, s az intézményt szállodai szobákkal is kiegészítették. Az intelligens vendégkoszorú hűségesnek bizonyult, követték a "Kispipá"-t. elsősorban a diákság tartott ki a jó magyar konyha és a kellemes borok mellett, na meg az atyai gondoskodásig felemelkedő Kemény János vendéglőshöz. így nem csoda, hogy az évtizedekkel előbbi kötődések után a diáktalálkozók jelentős részét a "Kispipa"-ban tartották az immár tekintélyes emberekké lett egykori diákvendégek.78 Más oldalról sem változott a törzsközönség, legfeljebb jött az új korosztály; Szabolcskát követte Ady Endre, Vay Dánielt Vay Sándor. A "Kispipa" zarándokhelye lett azoknak, akik a kiváló ízekhez sokra tartották a környezet és a tónus elökellőségét, a gazda közvetlen modorát és szeretetreméltóságát79 A Petőfi téri "Kispipá"-ban 1901-ben hangulatos kerthelyiséget létesítettek, ahol a vendégsereg nagy részét adó polgári elemek Némethi László sámsonkerti borait /új bor 64 fillér, nagyirádi óbor 88 fillér/ fogyaszthatták Veress Tóm zenekarának hangjai mellett. A "Kispipá"-ról szóló bemutatónkat zavarja, hogy volt időszak, amikor Debrecenben az előzővel párhuzamosan egy másik "Kispipa" is létezett. Ez utóbbi a Dégenfeld tér 8. szám alatt /ma Dósa nádor tér/ működött. Alapítását 1901. máj. 1-i nyitással Péter Pál vendéglős hajtotta végre. Ezért ezt Péter Pál vendéglőnek is nevezték Vendéglőjébe írók, művészek, bohémek jártak, de itt székelt a Tisztviselők Önsegélyző Egylete is. Nála alakult meg a "Pálinka ellenes asztaltársaság" Burger Péter orvos és Hollós József tanár vezetésével. Ez a szép célú társaság azonban sajnálatosan különösebb eredmény nélkül hamarosan megszűnt. Péter Pál tulajdonos maga is szórakoztatta a vendégeket. 7 7S Koncz: l m. 59.old. cs DKK. 1943. ' J Ipartcstiilcl díszalbuina 44.old. /D., 1928./