A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 21. 1994 (Debrecen, 1994)
Tanulmányok - Ölveti Gábor: Közegészségügyi és közművek a XIX. század végi Debrecenben
gének a figyelmét felhívta a tőzegpor jelentőségére és a kivitelezéshez ajánlotta a Magyar Tőzeg- és Mütrágyaipar Rt budapesti céget. A város kísérleti céllal egy vizeldéből és két klozettből álló vas- szerkezetű illemhelyét rendelt meg a fenti részvénytársaságtól, amelyet a kispiacon építettek meg és 1896. június 19-én adtak át használatra. Az illemhelynél alkalmazott módszer lényege az volt, hogy nagy nedvességelnyelő, laza szerkezetű tőzegporral szórták be a fekáliát, amely a benne lévő humus-sav által lelassította az erjedést. A hatóanyag ilyen módon fertőtlenített és egyben szagtalanított is. A 327 nap próbaidő alatt 25,4 métermázsa tőzeget használtak fel és átlagban napi egy hordó elegyített ürüléket kellett elszállítani. A könnyen kezelhető fekáliát a gazdaságok földjein trágyázásra használták/0 A kedvező tapasztalatok alapján a városi főmérnök és főorvos 1897-ben a városlakók óhajának eleget téve 4 illemhely felállítására tettek javaslatot, 3138 Ft 20 kr költséggel Egy tény, hogy még 1912-ben is csak terv maradt a 15 nyilvános szükséghely felállítása, igaz akkor már elérhető közelségben volt a vízöblítés általános elterjedése/1 Kutak Az első fűrott kutat 1837-ben létesítették a Nagytemplom mellett. Ez a kúttípus a század folyamán elterjedt a város belterületén és az ivóvízellátásban meghatározóvá vált. A korszak embere nagyon jól tudta, hogy a bélhurut, a hasihagymáz és a gümőkor előidézője többek között a talajvíz szennyezettsége, A kézi erővel működtetett fűrott kutak csöveiben hengeres dugaty- tyű szívta fel a vizet és szelep akadályozta meg a víz visszafolyását. A 48 öl mélységű Csap utcai fűrott kutat 1872. december 8-án vizsgálták felül meggyőződtek a vízbőségről, a víz vegyelemzését pedig Török József orvos és vegytanárral végeztették el. Általánosan jellemző, hogy a nyilvános kutak felesleges vizét a földalatti csatornába vezették el, így * 51 3,1 U.o. 60.cl. II. 146/1882. 51 U.o. 266.d. I 14/1918.
