A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)

Tanulmányok - Rácz István: A Debreceni Református Kollégium professzorai

voltak a feleségek is, akik a korábbi birtokos nagyasszonyok módjára, amikor a szükség úgy hozta, férjük helyére álltak. Hatvaniné maga is részt vett a malmos ház építésében, Sinainé pedig a püspöki szüretelést irányította, amíg a férje Bécsben a nemesi amiális után szaladgált.70

Gazdaságaik üzemképességét nagyban elősegítette, hogy a városi ház mellett, az igényeknek megfelelően, külső gazdasági központokat, földműves paraszttanyákat építettek ki, és azokba munkaerőt fogadtak fel. Az 1338. és az 1848. évi tanyaösszeírásban egymás után jött sorjáznak Erdélyi József, Vecsei József, Aranyi István, Eresei Dániel, Péczeli József és Sárvári Pál professzorok tanyái, a majorosokkal együtt.

A vázlatos áttekintés után a kérdések sokasága vetődik elénk: miért alakult így a debreceni professzorok élete, honnan szerezték gazdasági ismereteiket, volt-e ilyen irányú elméleti tájékozottságuk vagy csak környezetüknek a tapasztalatait hasznosították. Ma már világosan látjuk, hogy az ilyen irányú fejlődés a ház utáni földek rendszeréből következett. Ennek az volt a lényege, hogy 1571 óta a ház után osztották a határban a szántótartozékokat és a kettőt nem lehetett egymástól elszakítani. így Debrecenben — akár akarta, akár nem — valamennyi polgár föltulajdonos lett, mert — ahogyan a Társalkodó tudósítója megfogalmazta — „a nélkül házat nem vehetnek, ház nélkül pedig polgárok nem lehetnek, polgárság nélkül tanyára szert nem tehetnek.” Ebből következett — folytatja a Társalkodó a fejtegetést —, hogy „ezen város inkább szántóvetők lakhelye, mint mesterembereké. Minden lakos — a sajátságos földművelőt kivéve — két mesterséget gyakorol; a csizmadia, varga, keres.kedő, pap, ügyvéd, tanító egyszersmind földművelő, — elannyira, hogy szoros értelemben vett hivatása csak mellékes.”75 76

Ami a szaktudást illeti, a kutatás ezidáig csak Hatvani Istvánról derítette ki, hogy a mezőgazdaság elméleti kérdései iránt is érdeklődött. Horváth Róberttól tudjuk, hogy írásban többször fevetette az agrártermelés kérdéseit és nem leplezte azt a véleményt, hogy elégedetlen a hazai mezőgazdaság színvonalával. Elmaradásának legfőbb okát abban látta, hogy az alkalmazott matematikát ezen a téren a szakemberek nem hasznosították.77 Annak azonban nincs nyoma, hogy Hatvani a saját gazdaságában korszerűsítésre határozta volna el magát. Ügy tűnik, hogy az ő mezőgazdasági szakértelme — és a többi professzoré is „— a korabeli debreceni cívisek szakértelmével egyezett meg. Valamennyien messzemenően az itteni gazdálkodási rendszer szerkezeti és szervezeti rendjéhez igazodtak. Semmi eltérést nem fedezhetünk fel a többi polgáréhoz képest. Kétségtelenül ez a gazdálkodási forma is hozzáértést igényelt, amelyet azonban nem az elméleti alapozottság irányított, hanem a mindennapi tapasztalat. Az történt tehát, hogy amíg az iskolai tudományokban a professzorok jártak az élen, gazdálkodás és életmód vonatkozásában számukra is a cívisek mutatták az utat.

75 Hatvaniné erre vonatkozó levelezése HBmL. IV. A. 1011/k. 207/1778. Sinainé- ra lásd 74. sz. jegyzetet.

76 Társalkodó, 1837. Debreczen jelen állapotjának rajza.

77 Horváth Róbert: Hatvani , István és a magyar közgazdasági irodalom kezdetei. Klny. KSz. 1960. 82—83. 1.

41