A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)

Tanulmányok - Rácz István: A Debreceni Református Kollégium professzorai

Sámuel szomszédságában az is volt. Az özvegy vagyonát 29 200 váltóforintra, azaz 11680 konvenciós forintra becsülte, megjegyezve, hogy emellett még férjével három testvérének a gyerekeit taníttatták, ruházták, sőt egyeseket még ki is házasítottak.73 74

Elhamarkodott lenne arra a következtetésre jutpi, hogy valameny- nyi debreceni professzor ilyen jómódú volt. Különösen óvatosnak kell lenni a XVI—XVII. században élt professzorok anyagi erejének és jellegének a megítélésénél. Aligha feltételezhetjük, hogy abban az időben is az agrárvagyon felhalmozására sikeresen törekedhettek volna. Az akkor már kereskedő és iparos jellegű város nem adott erre ösztönzést. Különben is — jeleztük — rövid ideig tartózkodtak a városban, ami az eredményes mezőgazdasági termeléshez nem nyújtott lehetőséget. A Hatvani-féle professzori vagyon csak XVIII—XIX. századra nézve tekinthető modellnek, amikor a földművelő civissé való átalakulás folyamata a város társadalmában erőteljessé vált.

A vagyon agrár jellege nem zárta ki, hogy a professzorok a gazdasági élet más ágazataiban is ne tevékenykedjenek. Hatvani Istvánról több olyan adatunk van, amelyik arra utal, hogy rendszeresen foglalkozott pénzüzletekkel is. A jövő kutatása bizonyára több ilyet hoz felszínre másoknál is. Hatvani nemcsak magánosoknak, Iranern közösségnek is kölcsönzött a kialkudott és törvényesen megállapított 6% kamat fejében.

A társadalmi előjog és a vagyoni állapot életmód alakító tényező volt. A XVIIi. század elejéig ebben a tekintetben nincs érdembeii forrásunk, feltételezhetően a professzorok döntően a tudománynak és a tanításnak éltek. Ezután azonban már bizonyíthatóan kétarcúvá válik a professzori élet. Kissé merész hasonlattal élve, ahogyan annak idején a hajdúk és a végváriak egyszerre tartották a kezükben a kardot és az ekeszarvát, most a professzorokról mondható el, hogy életüket a katedra és a gazdaságuk között osztották meg. Tudós professzorként nemcsak az iskola jó hírnevét öregbítették, hanem a jó és szorgalmas gazda eszményét is követték. Amilyen hires volt Sinai Miklós egész életében a könyvvásárlásairól, legalább annyi gondot fordított Derecsként a GaV- gócz-féle telek megszerzésére, ott majorosok, napszámosok, kocsisok fogadására, kerti szőlő műveléséhez metszők szerződtetésére, a püspöki (Bihar m.) vincellérjének ellenőrzésére, szőlőjének szüretelésére, bortermésének értékesítésére vagy a derecskéi malmában malomkő cseréjére.47 De ugyanezt elmondhatjuk Hatvani Istvánról is, aki nemzetközi hírű tudós volt, ám a végrendeletében örömmel számolt be arról, hogy a csatári (Bihar m.) szőlőt ő vette ki „parlagos állapotából”, s Debrecenben a Mester utcai kertben többnyire ő „palántolta” a szőlőt.

Arra nem is gondolhatunk, hogy a professzorok ténylegesen maguk is fogták az ekeszarvát vagy a kapanyelet, mert a tanítás miatt erre nem maradt idejük. Amikor azonban tehették, ott forgolódtak a gazdaságban, hogy a zökkenőmentes működést biztosítsák. Ebben nagy segítségükre

73 Budai Ézsuiósné végrendelete, 1844. szept. 30. TtREL. I. 99. e. 28. Pál. 104.

74 Sinai Miklós gazdálkodásáról páratlan értékű forrásból tájékozódhatunk. Rác Károly közi.: Sinai Miklós naptári jegyzetei 1759—1803. (MPEIF. 1873. 220—228, 277—290, 346—350, 417—422, 462—465. 1., Sinai Miklós: Házi laistrom a melyben feljegyezgettem mind hivatalom mind csekély gazdaságom után lett jövedelmemet. . . Debrecen, 1776—1789. TtREK. R. 509/19.

40