A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)

Zoltai Lajos munkáiból - Sípos Ferenc: A Sípos családnév kialakulása

A nevek összehasonlító vizsgálata igen érdekes lehetne (á hadizenészekre utaló nevekre gondolunk itt), az arányok bemutatásával árnyaltabb képet nyerhetnénk.

Tudomásunk is van egy ilyen alaposabb vizsgálatról, de az eredményeket részleteiben nem ismerjük:47

„A hazai zenészek és népi muzsikusok megtelepedését és vidéken- kénti számarányát Kubinyi vizsgálta a kimutatásokban szereplő személy- nevek alapján. Ezek három hangszercsoportra oszlanak: 1. ütős: Dobos, 2. fúvós: Dudás, Gajdos, Kürtös, Sípos, Trombitás, 3. húros: Hegedűs, Kintornás, Kobzos, Lantos. (A kimutatás gondosan nem veszi figyelembe az udvari, főúri és hadi, valamint városi szolgálatban álló és kivételes anyagi helyzetet is élvező trombitásokat és dobosokat).

Ha az 1370 előtti zenésznevek számát 100-nak vesszük, akkor a 30 éves periódusok emelkedési rátája 1371—1400: 271; 1401—1430: 714; 1431 — 1460: 1214; 1461—1490: 1471; 1491—1520: 2028. -A XV. század elejétől hirtelen meginduló rohamos emelkedés már semmiképp sem magyarázható a névadási szokások elterjedésével: ez egészen nyilvánvalóan a megtelepedett zenészek számának rapid növekedését tükrözi vissza.« A fennmaradt írásos adatok szerint á dobosok letelepedését a 14. század közepe előttre tehetjük; a síposok adatai 1385-től (egy 1274 előtti kivételnek számít; az 1326-ban és 1361-ben említett kobzosok nemesek), a hegedűsökéi keleten és nyugaton egyaránt a századforduló táján jelennek meg. 1427—1430 között tűnnek fel országszerte a lantosok, alig еду-két évtizeddel a kimutatható németből való szóátvétel után. Legelterjedtebb kategóriák a síposok, lantosok, hegedűsök és dobosok voltak. A sípos főként keleten dominál (az északi-déli Duna-vonal a választó), míg nyugaton majdnem ugyanúgy elterjedt a lantos, jelezve a származás irányát. Az utóbbi országosan a városokban és mezővárosokban otthonos, a Dunántúlon a falvakban is. A hangszeresek letelepedése nyugaton és keleten fordított arányban történt: a 14. század végén nyugaton 64% a fúvós, 1490—1520 között már csak 32%; ezalatt a húrosok 7°/o-ról 60%-ra emelkedtek. Keleten fordítva: a síposok száma nőtt 80°/0-ra. A letelepedett muzsikosok száma a mezővárosokban és a nagyobb falvakban arányosan nagyobb, de a síposok közül csak 30% számítható városinak, míg a többi falusi, a lantosok pedig fordítva: 46°/o-ukban városaik, 26°/o-ban falusiak (21% elhelyezkedése ismeretlen).”

47 Zenetörténet I., 1988. 90—91. o.

180