A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)
Tanulmányok - Timár Lajos: Gondolatok a debreceni mezőgazdasági népesség tagoltságáról (1920-1941)
A Tiszántúl egészére jellemző volt a 100 kataszteri hold alatti birtok- kategóriánál, hogy a búza, kukorica termesztés és a sertés és baromfitartás szerepe növekedett jelentős a 30-as években. Ezen ágazatok szerepének növekedését nem lehet csupán az árak alakulásával megmagyarázni. Hiszen a bruttó termelési érték és az üzemköltség között csak egészen gyenge pozitív korreláció volt (+0,19), gazdasági szükségszerűség volt tehát olyan ágazatok szerepének növekedése, amelyek viszonylagosan a legkisebb üzemköltség ráfordítást igényelték. Hogy a fentebb említett ágazatok valóban ilyenek voltak, azt bizonyítja az is, hogy bár e négy ágazat a bruttó termelési érték 70—80%-át adta, mégis 1931—38 között csak gyenge pozitív összefüggés mutatkozik (+0,34) e négy ágazatnál a bruttó termelési érték és az üzemköltség alakulása között. Azt, hogy ezen ágazatokra még az 50—100 kát. holdas birtokoknál sem jellemző az intenzív gazdálkodás, szemlélteti az, hogy 1932—36 között az ipari eredetű anyagfelhasználás és a gabona, kapásnövények, valamint a sertés baromfitartásból származó bruttó termelési érték között csak közepes (+§,49) össezfüggés mutatkozik. A debreceni közép- és gazdagparaszti gazdaságok üzemstruktúrájának ellentmondását jól tükrözik a következő számítások: az 1 katasztrá- lis holdra jutó ipari eredetű anyagfelhasználás és a bruttó termelési érték között negatív összefüggés volt (—0,33), viszont az ipari eredetű anyagfelhasználás és a készpénzbevételek között közepes pozitív összefüggés mutatkozott (+0,48). Tehát az ipari eredetű anyagfelhasználás csökkenése szükségszerűen a készpénzbevételek csökkenését jelentette. A csökkenő készpénzbevételek miatt természetesen csökkentek a kész- pénzkiadások is. Viszont a készpénzkiadás és készpénzbevétel között majdnem erős, pozitív összefüggés mutatkozott 1931—39 között (+0,6). Azaz itt egy önmagát erősítő ellentmondást tárnak fel a korrelációs számítások. Egy korabeli megfigyelő a következőképpen írta le ennek a hatását a gazdaságokra: „a termelési mód vált intenzívebbé, ellenben a haszon elérésére a munkabérek csökkentésével törekedtek.”is A „basaparasztok” egyre inkább elhagyják a századfordulóra oly jellemző patriarchális kötelékeket, minden évben új, olcsóbb munkerőt választanak. A közép- és gazdagparasztok gazdálkodásában fentebb vázolt változások kihatottak az életmódra is. „A polgárosodás olyan irányt vett, hogy menekültek a tanyáról, a városszéli háztól gazdálkodtak. Igazi deklasszált réteg ez ... ahol a vagyon megmaradt, ott a házasság tartotta össze, vagy pedig az erősen érezhető születési korlátozás. A nagygazdák lányai ritka esetben mentek hasonló nagygazda fiúkhoz férjhez, ideáljuk postás, vasutas, hivatalnok, vagy legfelsőbb rétegekben a katonatiszt lett A 100 katasztrális hold feletti nagyparaszti-cívis birtokokra egyre jellemzőbbé vált, hogy városi tulajdonosaik nem gazdálkodtak saját maguk, inkább bérbe adták a földet, feles vagy harmados természetbeni bérlet formájában. A harmincas években a haszonbérietek több mint 50%-a hishaszonbérlet volt. A 100—500 katasztrális holdas birtokok haszonbérbe adott területének 59%-a 100 katasztrális holdnál kisebb bérletekre esik.15 16 17 15 Uo. 247. o. 16 Balogh István: Cívisek társadalma. Debrecen, 1946. 89. o. 17 Kerék Mihály: A haszonbérietek Magyarországon) tekintettel a kishaszonbérletekre. M. Stat. Szemle. 1938. 5—6. sz. 141
