A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)
Tanulmányok - Ölveti Gábor: Fejezetek a századforduló utáni debreceni nyomdák történetéből
Diószeghy János 1937-ben 4 munkást,73 Schwartz Sándor 3-at (ebből egy berakónő) alkalmazott.74 Egyetlen munkás dolgozott 1927-ben a ,,Debreceni Hírlap” nyomdájában. A Csapó u. 10. sz. alatti műhely Balassa Sándor hírlapíró tulajdonában volt, aki a taposó gépet és a nagy gyorssajtót még Horovitz Zsigmondtól vásárolta meg.75 76 Hasonlóan egyszemélyes nyomdaként működött a Székely Józsefé és a Thaisz Arthuré. A debreceni nyomdák termelési feltételeit vizsgálva szükségszerűen adódik néhány következtetés levonása: 1. ) A tőkeerő alapvetően meghatározta a nyomdai vállalkozás helyzetét. A Városi Nyomda és a három részvénytársaság messze jobb munkahelyi feltételek között, korszerűbb gépállománnyal és több alkalmazottal működött, mint a kis- és középnyomdák. A közepes méretű vállalkozások közül Nagy Károly nyomdája korszerű gépi berendezésével emelkedett ki. Nagy Károly, mint a Hegedűs és Sándor rt. üzemvezetője kedvezőbb pozícióból vásárolhatta meg az 1932-ben csődbe jutott vállalat gépeit. A termelési feltételek minőségét illetően kissé elmaradt Than Gyula és a Liebermann testvérek nyomdája. A sort pedig a népes kisnyomdák zárták, ahol egy-két géppel 1—4 munkás dolgozott. Ezek a nyomdák nagyrészt századeleji nyomógépekkel kezdték az ipart és a tőkeerő elégtelen volta miatt nem volt lehetőség a fejlett technika beszerzésére. A befektetés nagyságára példaként említhető Harmathy Ferenc nyomdája, ahol a társasági szerződés szerint a teljes felszerelés és anyag értéke 4000 P.7e Diószeghy János lapkiadó és Csuka László társasági szerződésében 3735 P. a megvásárolt tizes gyorssajtó és egyéb nyomdai anyag beszerzési ára.77 2. ) A gazdasági konjunktúra és a válságot jellemző depresszió a piacon keresztül hatással volt a termelésre éppúgy, mint a műszaki színvonalra és az alkalmazotti létszám alakulására. A Városi Nyomda az egyetlen, ahol különböző állami hitelekkel a 40-es évekig vásárolhattak gépeket. A részvénytársaságok a 20-as években még tudták fejleszteni a technikát, a következő évtizedekben azonban leállt a korszerűsítési folyamat. Ezzel magyarázható, hogy 1947-ben az Elhagyott Javak Kormánybiztossága kezelésében lévő Magyar Nemzeti rt. felszereléséről a szakértő a következőképpen nyilatkozott: „ ... a leltárérték túlnyomóan régi és elavult gépekből áll, amelyeket ma már nem gyártják, és úgy beszerzésük, mint értékesítésük csak a használt gépekkel foglalkozó alkalmi kereskedők által lehetséges.”78 Kétségtelen, hogy mind az 1929—1933-as gazdasági válság, mind az 1939-től fokozódó háborús készülődés fékezte a nyomdák technikai fejlesztését, és gyakran előforduló jelenség a munkáselbocsátás. ♦ * * A nyomdaipari vállalatok bevételük zömét az alaptevékenységből nyerték. így a termelés elsősorban nyomtatványok, könyvek, hírlapok 73 HBML. IV. B. 1406/g. 7. No., 40.085/1937. 74 U. o. No., 38.525/1937. 75 HBML. IV. B. 1405/e. 6. No., 2644/1927. Nyomdatörténeti tanulmányok: i. m. Imolay Lenkey István: Vázlatos áttekintés... 169. old. 76 HBML. IV. B. 1406/g. 24. No., 6282/1941. 77 U. o. 22. No., 59.225/1940. 78 HBML. VII. 4/d. 70. Cgsz., 284. 127
