A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)
Tanulmányok - Ölveti Gábor: Fejezetek a századforduló utáni debreceni nyomdák történetéből
A századfordulótól a nyomdaiparban felfokozott versenyhelyzet alakult ki. 1913-ig az 52 iparos 80 százaléka 1—7 év között működött. Közülük 24 vállalkozás csak egy-két évet ért meg. Az erősebbnek bizonyult nyomda pedig „elnyelte” a versenyképtelen kisműhelyt. Például az 1906-ban tönkrement Ruzicska-féle Csokonai Nyomda felszerelését a Városi Nyomda szerezte meg.3 A debreceni nyomdaipar századeleji „pezsdülésének” az I. világháború vetett véget. A háborús években csak két új társas nyomda a Földesié és a Herskovics Miklósé indult be. A múlt század 70-es éveitől számbavett 71 nyomdai vállalkozás közül csupán nyolc érte meg az 1920-as évet. A „túlélők” sorában ott volt Hegedűs Sándor és Sándor Imre 1902-ben alakult társascége, amely 1918-ra a város legnagyobb részvény- társaságává nőtte ki magát. Fennmaradt Liebermann Mór nyomdája, melyet fiai 1921-ben vettek át apjuktól. Végül is jelentősebb átalakulás nélkül a következő nyomdáik maradtak meg és működtek tovább: Nyomda Alapítás Mihály Sámuel 1903 „Debreceni Üjság”1904 Herczeg Henrik 1908 Földesi és Társa4 1914 Megszűnés Telephely 1932 1929 1931 Piac u. 30. Arany J. u. 47. Simonffy u. 5. Csapó u. 16. Az I. világháború után a város nyomdáinak új típusú szerkezete alakult ki. Megjelentek a tőkeerős részvénytársaságban szerveződő és gyári jellegű üzemek. A piacon fokozatosan monopolhelyzetbe jutott a Debrecen sz. kir. város és a Református Egyházkerület Könyvnyomda Vállalata, amely a nagy múltú Város Nyomda jogutódja.5 Nagyüzemi keretben termeltek az alábbi nyomdavállalatokban: Városi Nyomda 1918—1949 Hegedűs és Sándor 1918—1933 Irodalmi és Nyomdai Rt. Magyar Nemzeti Könyv- és 1919—1947 Lapkiadó Vállalat Rt. Tiszántúli (Hírlap) Könyv- 1922—1949 és Lapkiadó Vállalat Rt.6 Kossuth u. 2. (1918), Böszörményi út 6. (1921). Ferenc J. út 32. (1918), Ferenc J. út 49. (1926). Piac u. 59. (1919), József kir. hg. u. 3. (1931). Király u. 5. ( 1922), Varga u. 5. (1924). József kir. hg. u. 1—3. 3 HBML. XI. 35/a. 1. Debrecen sz. kir. város és Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvnyomda Vállalata. Felügyelő Bizottság jegyzőkönyvei. 1908. április 27. 4 Az összesítés az iparlajstromi bejegyzések alapján készült. HBML. IV. B. 1410/g. Debrecen város Rendőrfőkapitánysága. HBML. IV. B. 1406/g. Debrecen város I. fokú Közigazgatási Hatóság. 5 A tanulmányban a Városi Nyomda rövidítés használva. 6 Rövidítés használata: Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadó Vállalat helyett Magyar Nemzeti rt., Tiszántúli (Hírlap) Könyv-és Lapkiadó Rt. helyett Tiszántúli Hírlap rt., Hegedűs és Sándor Irodalmi és Nyomdai Rt. helyett Hegedűs és Sándor rt. 116