A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)
Balogh István tiszteletére - Módy György: Földesúri kúriák és várkastély Debrecenben
A kastélyt 1565-ben Székely Antal szatmári főkapitány zsoldosai gyúj- tották fel, amikor az és Pribék János kapitány Schwendi Lázár fővezér tudtával rárontott Debrecenre és a gazdag várost teljesen kifosztotta, melynek jó része az 1564. őszi tűzvész óta amúgyis romokban hevert.52 Nem is épült fel újból a kastély. Láttuk, 1566-ban említik a kapuja előtti telken való házépítést, de 1590-ben a váradi káptalannak egy oklevele már a Csapó utcában a kastély helye és szőlővel beültetett kert (locus castelli diruti vulgo Castelhely appelatus et hortus vineis consitus) Csáky Mihály tulajdonába való beiktatásának történt ellentmondásról tudósít. 1592. július 15-én pedig Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem „Debrecen városának és a városlakóknak adományozta azt a nemesi telket, benne rejtőző minden királyi joggal együtt, amely a Csapó utcában fekszik, mely azelőtt néhai Tharkó Ferencé volt, majd Csáky Mihály birtokába ment át. De ennek halála után a fejedelemre szállott.” A fejedelem a váradi káptalannak parancsolta meg, hogy a várost a -kastélyhely birtokába iktassa be.53 52 Takáts i. m. 54. és u. <5.: Régi idők, régi emberek (Második kiadás Budapest, 1930) 188., 192—193. 53 Zoltai: Castellum de Debröcön, i. m. A régi kúria telkeinek 1565. utáni történetét és tulajdonosait is felkutatta Zoltai, egészen az 1592. évi, a városnak szóló fejedelmi adományig, sőt azután is. 56