A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Für Lajos: Politika, tudomány, debreceniség. Balogh Istvánnal beszélget Für Lajos

— Igen. Egyik alkalommal Pozsonyban járván, a ferencrendiek debreceni ittlétét kutattam. Ott akadtam rá egy 1792-es névtelen memorandumra. Írója Debrecent jól ismerte, ügyeiben jól informált személy lehetett, pontosan jellemezte az előbb elmondott kálvinista magatartás kialakulását és főbb vonásait. Valahogy híre ment a felfedezésemnek, s Szabolcsi Miklós felkért, tartsak előadást a debreceniségről a Kossuth utcai klubban. Az előadás nyomán vita kerekedett. A tanulmányt kiadták, de továbbra sem hagyott nyugodni a debreceniség ügye. Egyre többet, mind behatóbban foglalkoztam vele.

— Bár a meghatározás tanulmányod nyomán bevett fogalommá lett. Valóban különös, csakugyan jellegzetes történelmi képződménynyel állunk szemben. Hiszen Mgyarországon ez a -ság, -ség képző csak Debrecen nevéhez illeszthető. Aligha beszélhetünk például pécsiségről, szombathelyiségről vagy kolozsváriságról.

— A mind mélyebbre hatoló kutatások eredményeként született meg a debreceni cívisek világa, ami aztán könyv alakban is megjelent.

— A cívisek világa Debrecenben néprajza alcímet viseli, ami azonban benne van, lényegesen több annál, mint amit az alcím ígér. Valójában épp a történetileg kialakult debreceniség rajzát tartalmazza a könyv. Meg tudnád-e mondani, mégis mik a legfontosabb kritériumai a fogalomnak?

— Gyermekkoromban én még benne éltem. Nehéz megmondani. Ezt csak egy kívülálló tudná igazán megfogalmazni. Nekem természetes volt, mint a halnak a víz. Nehéz meghatározni. Az alapja mindenesetre a kálvinista puritanizmus volt. A XIX. század végére már csak a debreceni társadalom legalsó rétegében, annak is a paraszti életformát élő rétegében maradt meg. Külsőleg aligha lehet vallásos magatartásnak minősíteni. A debreceni polgár az Úristennel való viszonyát igen racionálisan fogta fel, a XVIII. és XIX. századi prédikátorok módjára. A debreceniségnek mint magatartásnak fontos eleme volt a munka tisztelete, a tisztes munka becsülete. Származhatott ez részint a céhes hagyományból is, meg a parasztokéból is. A parasztok azt tartották, hogy amit a gazda rábíz a cselédre vagy napszámosra, azt tisztességesen el kell végezni. A múlt század végén is az volt a jó debreceni cívis paraszt- gazda kritériuma, hogy gazda ugyan, de megfizeti az embert.

— A „munkakultusz” persze itt nem a lélekőrlő, erőltetett hajszát, hanem a tempós, egyenletes és folyamatos munka tiszteletét jelentette, ugye?

— Igen, olyan munkarendet jelentett, melyben mindent el kellett végezni. Dolgozni kellett napfelkelttől naplementig, de ebbe beletartoztak a heti, napi pihenők is, a fröstök, az ebéd és a délutáni pihenés is. Ez a mentalitás már a XVII. században általánossá lett, hiszen a folyamatos munkálkodás nélkül nem maradhatott volna talpon ez a város. Ehhez a mentalitáshoz egy másik dolog is tartozott. Különbéke az Úristennel. Mert ha megdöglik a marha, majd lesz másik, de ezen kár gyötrődni, emészteni magát az embernek.

— Ez talán a predesztinációból, az eleve elrendelés tanából is eredhetett, nem?

— Valószínű, de ez a mentalitás nem belenyugvást jelentett. Magától semmi sem lesz, ezért folytonosan munkálkodni kell. Ahogy ezt a Biblia is írja.

39