A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Für Lajos: Politika, tudomány, debreceniség. Balogh Istvánnal beszélget Für Lajos

a falukutatás. Egyik mozgatója ennek az egyetemi ifjúság, a fiatalabb értelmiségiek rossz lelkiismerete volt. Rengeteget vitatkoztunk arról, hogy van-e a parasztságnak jövője? Lehet-e a parasztságra építeni az országot? Valamiféle parasztdemokráciát képzeltünk el, homályosan, nem osztályharcos tartalommal persze. Meg kellett írnom ezt a korszakot, ezeket a mozgalmakat is, ebből született aztán a paraszti művelődéssel foglalkozó kötetem.

— Emlékeiden és ismereteiden túl mi segített abban, hogy annyira szakavatottan tudtad feldolgozni a tudományok által addig érintetlen problémakört?

— Főként a néprajzi stúdiumaim. Bár a néprajztudomány akkor még gyenge alapokon állott. Témánkat illetően pl. egy statikus paraszti műveltséget képzelt el, aminek a leltára el is készült a magyarság néprajzában. Mi hiányzott ebből? Hát a történeti szemlélet. Egyedül Kodály tanulmánya (ti. a Magyarság néprajzában) próbálta az egyes történeti rétegeket és korszakokat szétválasztani főként az ősi magyar hagyományt, és az európai hozadékot.

— Az európait meg a felső nemesi hozadékot.

—Ezen a statikus szemléleten kellett volna változtatni Kodály módjára, de ez akkor még nem ment. A szemléletben is újszerűek és történetibbek voltak a falukutatók munkái, főként Erdei Ferenc és Kovács Imre voltak itt a nagy gerjesztők. Erdei tudományosabb volt, Kovács Imre művei ugyanakkor bámulatos politikai intelligenciával íródtak. Mindezekből vonhattam le azt a következtetést, hogy a műveltségkomplexumot is csak történeti alakulásában lehet megragadni. Ezért foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel.

— Miután a hagyományos értelemben vett parasztság, a nép, mint a tanulmányozhatóság közvetlen tárgya, felbomlott, eltűnt, történelemmé lett, ezért a néprajznak mint tudományos diszciplínának a jövőbeni művelése az indusztrializált társadalmakban csakis úgy lehetséges, ha vizsgálódásait egyfelől a történet tudományok, másfelől a szociológia irányába kiszélesíti. Végső fokon tehát a néprajztudomány egyik útja csakis az lehet, amit te törtél, amit a te munkásságod mutat.

— Hát igen, manapság a fiatalok között egyre gyakrabban lehet már ilyesféle törekvésekkel találkozni. Énnekem persze sorsom változásai közt az volt a szerencsém, hogy levéltárba kerültem, így belecsöppentem az anyag kellős közepébe.

— Nyilvánvaló, hogy az agrártörténet és a településtörténet meg a néprajz igen szervesen ötvöződött a te gondolkodásodban, munkásságodban. Kevésbé látszik viszont szervesnek munkásságodban a művészettörténet művelése. Mi ösztönzött, amikor művészettörténeti kutatásokba kezdtél?

— Tulajdonképpen semmi. A véletlennek köszönhetőek ezek a „kirándulásaim”. Amikor főispánságom után a múzeumban a második kiállítást rendeztük, akkor Zádor Anna művészettörténész a múzeumi központban dolgozott, afféle főnököm is volt. Kiállításunk rendezését is vállalta. Mellesleg ő szerkesztette a Művészettörténeti Értesítő c. folyóiratot. A kiállítás rendezése közben egyszer azt mondta nekem: itt van Debrecenben a klasszicizmus legszebb és legnagyobb két építménye: a református Nagytemplom és a Kollégium. Ezeknek nincs meg36