A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Für Lajos: Politika, tudomány, debreceniség. Balogh Istvánnal beszélget Für Lajos

Volt egy másik akcióm is, az elégedetlenség lecsillapítására. Ahogy a szálak előbb Szobek Andráshoz, itt meg most a belügyminiszterhez, Raj к Lászlóhoz vezettek. 46-ban, amikor már itt voltam, úgy találtam, hogy a megyében elég sok olyan kétszáz holdas parasztbirtok maradt, amiket a földreformrendelet is meghagyott tulajdonosaik kezén. Csakhogy ezek a volt gazdag parasztok nem tudták maguk megmunkálni földjeiket, nem is lett volna mivel, hanem kiadták bérbe. Méghozzá uzsorabérletbe. Ezt én mint parasztpárti ember, mindig elleneztem, a szegényparasztok pedig tiltakoztak ellene. A debreceni határban, Ma- cson, a meszes lábú Tóth családnak kétszáz hold földje volt. Mivel Jó- zsán földet nem osztottak, fogta magát a józsai nemzeti bizottság, és kiosztotta a meszes lábú Tóth birtokát kisbérietekbe, ötholdanként. No erre fölhorkant a kisgazdapárt, de még a kommunista párt megyei bizottsága is, hogy az akciót karhatalommal akadályozzam meg. Karhatalom ugyan nem lesz, gondoltam, de a felosztást megpróbáljuk legalizálni, A nemzeti bizottság már cövekelte a földeket, amikor jött Rajktól a telefon, hogy felizgattam a parasztokat, ezért osztották ki a birtokot. A kisgazdapárt panaszt tett a Belügyminisztériumban, úgy méghozzá, hogy Hajdú megyében a parasztpárt sorozatosan felosztja a parasztbirtokokat, új földosztást hajt végre.

Rajk László megfeddő leiratára beszereztem a józsai nemzeti bizottság határozatát, miszerint a helybéli pártok együttesen határozták el a földfelosztást. Jelentésükkel felvágtattam Pestre, és kihallgatást kértem Rajktól. Rajk először nekem támadt, elég agresszív ember volt. — Főispán úr — mondta —, maga az oka annak, hogy Hajdú megyében nincsen nyugalom. A parasztpárt örökké ezt csinálja, s az akció magától indul ki.

— Nem tagadom, hogy a földfelosztók mellett állok, mondtam, de ez esetben itt a dokumentum, tessék megnézni a nemzeti bizottság határozatát. Karhatalmat nem tudtam kirendelni, nem is akartam. Régen javasoltam már, hogy ezt az ügyet törvényesen kellene rendezni. Kérem, vitassa meg, és fogadja el a Minisztertanács, hogy a meg nem művelt parasztbirtokokon legyen kötelező a kisbérietek kialakítása. Hogy minden föld meg legyen művelve. Ügy látszik, hatásosan érvelhettem, mert nemsokára kijött a rendelkezés a kisbérietek kötelező kialakításáról.

— Egyébként jogodban állt volna karhatalmat is kirendelni?

— Jogomban.

— És rendeltél?

— Soha. Azt sohasem.

— Lett volna rá szükség?

— Hát az akkor, legalábbis az én főispánsági hatáskörömben nem volt divat. Akkor inkább rábeszéléssel próbáltuk az ügyeket elintézni.

— Igen, azt hiszem jobb, emberibb ez a módszer, mint a másik.

— Visszatérve a belügyminiszterhez, Rajkkal ettől kezdve normalizálódott a viszonyom. Más alkalommal is volt még baj, de akkor már mértéktartóbb hangnemben tárgyalt velem. Jól emlékszem, hogy az említett földbérleti vitánk alkalmával igen indulatosan azt vágta a képembe: — Vegye tudomásul a főispán úr, a kommunista párt álláspontja a tekintetben igen szilárd, hogy a fennálló tulajdonviszonyokat nem engedi háborgatni.

26