A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Rácz István: A 75 éves Balogh István tudományos és politikai pályája

s ma is úgy látja, hogy talán nem úgy történt. Erről Veres Pétertől is ér­deklődött, aki viszont már úgy válaszait, hogy ő Erdeinek egy darabig hitt, de a gondolatsorát válaszában nem fejezte be. Balogh látván tehát nem az elvi különbség miatt szakította meg mindennapos kapcsolatait Erdeivel és más parasztpárti politikussal, hanem teljesen kilépett a poli­tika porondjáról. Ezek után sem lenne meglepő, ha 1956-ban újra! megpróbálta volna a demokrácia újraélesztését. Azt gondolhatná az ember, hogy az évek során valahol bujkált benne a remény a folytatáshoz. Für Lajos a 75. születésnapján vele készített riportja során fel is tette neki a kérdést: lelked legtitkosabb zugában sem volt semmi, ami azt súgta volna, hogy téged azért egyszer megszólíthat még az idő? Balogh István válasza nem­leges volt. Azzal érvelt, hogy 1948 után olyan időik következtek, amelyek egyáltalán nem kedveztek és nem buzdítottak a politizálásra. Emellett személyes baráti körében is olyan közvetett figyelmeztetést kapott, ame­lyik ezt a nézetét erősítette. Már 1950-ben két közeli jóbarátját, Borosy Andrást és Módy Györgyöt koncepciós perbe fogták és elítélték. Ma sem tagadja — ez érthető is —, hogy ettől kezdve félelem töltötte el. Amel­lett bármerre járt hivatalos körökben, mindenütt a gyanakvás szele csapta meg. Mégis — és ez nem véletlen — Balogh István ellen 1956 ürügyén indí­tottak, el járást és bocsátották el a múzeum igazgatói állásából. A hivatalos indoklás az volt, hogy 1956 októberének napjaiban nem tanúsított elegen­dő forradalmi és kommunista éberséget. Szedett-vedett ürügy- hátteret már ehhez az elvhez lehetett találni és találtak is a rutinos hatalmi emberek. Ami érdekes, a valódi okot Balogh Istvánnal sohasem közölték, ma is utólag törött cserepek módjára próbálja összeilleszteni az esemény ék vázát. Ügy látja — és ez aligha volt másképpen — a parasztpárti közéleti múltja játszott elbocsátásában főszerepet. Korábban az egész országban Szatmár és Hajdú megyében erősödött meg legjobban a Paraszt Párt, a hatalom tehát érmék a szervezőjét kívánta mindenképpen talonba he­lyezni, különösen az 56-os nagy zendülés után, nehogy bármikor az újra­kezdés zászlaját kibonthassa. Az elbocsátási ítélet súlyosbító pontjaként szerepelt, hogy a városban nem is kaphatott állást, valójában tehát — nagy szavak nélkül mondhat­juk — száműzetésre ítélték. így került Nyíregyházára, másik megye má­sik városába. Ott helyezkedett el 1957—1963 között a múzeumban, 1963— 1975-ig, nyugdíjazásáig pedig a levéltárban. Ez utóbbi helyen igazgatói tisztséget töltött be. Az egyik méltatója korábban úgy fogalmazott, hogy Debrecen város történelme folyamán keményen bánt tudós és művész fiaival s ezt a sorsot Balogh István sem kerülte el. Ebben a megállapítás­ban sok az igazság, de Balogh István esetében nem csupán arról volt szó, hogy a város perlekedett vele. Ez az eljárás ekkortájt országszerte a poli­tikai rendszer velejárója volt. Éber őrei nem csak Balogh Istvánnak kötöttek a talpa alá útilaput, hanem Sántha Kálmán orvosprofesszort is Balassagyarmatig futtatták Debrecenből. Az más kérdés, hogy Nyíregy­háza kulturális élete jól járt Balogh Istvánnal, két kiemelkedő tudományos intézménye ma is viseli szorgalmas és hozzáértő munkájának a nyomát. Balogh Istvánt a kultúrpolitika az egyetemi oktatók sorából mind­végig kiszorította. Ebből a szempontból hasonló sorsra jutott, mint az 14

Next

/
Thumbnails
Contents