A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Rácz István: A 75 éves Balogh István tudományos és politikai pályája

Istvánt is megcsapta. Amíg a Századok és a Társadalmi Szemle főként Szabó Istvánra irányított össztüzet, a rangos parasztságtörténészt ellen- forradalminak, reakciósnak, sőt egyenesen monarchistának bélyegezve, Balogh Istvánt a Hajdú-Bihar megyei Néplap Balogh főispán a reakció főispánja címen megjelentetett írása vette célba. Mondanivalójának az volt a lényege, hogy a szerző áltudományosságot művel és szakmai színezetet akar adni lejárt politikai nézeteknek.

Később már ilyen jellegű támadások nem érték, az persze igaz — ezt ugyan nyíltan sohasem fogalmazták meg az ellenlábasai —, hogy a narodnyikizmus vádját sokáig ott lebegtették a feje fölött. Ennek a megítélésnek a terhét azonban mindazoknak a kutatóknak — történetíróknak és néprajzosoknak — viselniük kellett, akik nem a tételes marxizmus elveit vallották.

Ha végül is felelni akarunk arra a kérdésre, hogy Balogh István milyen történetírói irányzatot képviselt, megmaradhatunk a népi megjelölésnél. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy ugyanúgy mint másoknál és más irányzatoknál, nála sem érdemes tiszta képletet keresnünk. A történetíróknál általában az elektikusság jegyei ötvöződnek, csak ezek közül emelkednek ki domináns jegyek.

A kutatók tudományos munkájának értékét manapság többféleképpen szokás mérni. Egyre jobban terjed az idézettség számítógépes nyilvántartása. Más eljárás a recenzensek reflexiói alapján tájékozódik az értékek felől. De van olyan nézet is, amelyik azt a szempontot tartja elsődlegesnek, hogy milyen (többlettel járult valaki hozzá a szintézisek megalkotásához. Ilyen felméréseket Balogh István munkásságáról még senki sem végzett. Tanulmányainak az idézettségére azonban példatár jelleggel is számtalan esetet tudnánk felhozni. Azt viszont már tényszerűen is megállapíthatjuk, hogy rangos monográfiái közül A cívisek világáról, A paraszti művelődés a két világháború közöttről és a Tugurium című tanulmányáról a megjelenéssel párhuzamosan vagy azt követően egyenként 7—7 egyetértő ismertetés is megjelent. A legfontosabbnak azonban a magam részéről azt tartom — minthogy más méréseknél az esetlegesség is jócskán közrejátszhat —, hogy Balogh István eredményei az új nemzeti szintézisünkbe, a tízkötetes Magyarország történetébe is beépültek. Ez annak a bizonyítéka, hogy nem perifériális témák iránt vonzódott, hanem a meghatározó erővonalak mentén haladt. Az egységben kereste a sokféleséget. Sokat tett azért, hogy a Debrecenről, és környékéről kialakított provinciális színezetű történelmi kép helyére a másság jegyeit illessze, s a város és vidéke az ország tudományos vérkeringésében megfelelő helyet foglalhasson el. Ez azonban nála nem azt jelentette, hogy a fejlődés hátterében mélyrehatóié közös nemzeti gyökérzetről megfeledkezett volna.

Arról ma még nehéz véleményt formálni, hagy milyen eredményei maradnak meg véglegesen vagy hosszabb távon az idő rostáján. Annyi bizonyos, hogy a kortársak a debreceni városi jegyzőkönyvek forrásainak a feltárását, az 1556. évi szabolcsi dézsmajegyzék és a tugurium forrás- elemzését, a debreceniség és a cívis fogalmának a meghatározását s a magyar tanyarendszer tipizálását a kiemelkedő teljesítményei között tartják számon. A méltánytalan támadások érveit pedig a szakértelem már régen ocsuként pergette ki.

11