A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)
Tanulmányok - Mazsu János: Egy debreceni bérpalota és lakói a századelőn
Dienes János — felsőbb leányiskolái tanár, festőművész — 1912. november elsejétől bérelte a négyszobás, 127 négyzetméteres, harmadik emeleti északi fekvésű lakást a Püspöki palotában, bár a tényleges beköltözése csak 1913. január elején történt meg, nászútja után. A lakás berendezésében és a háztartás vezetésében meghatározó szerepe volt Dienes János nemesi származására büszke, ám falusi tiszteletesné korában parasztos szokásokat felvett édesanyjának. A lakás berendezése a két leánygyermek születésekor kiegészült gyermekfekvőhelyekkel, de lényegében az 1920-as évek végéig változatlan maradt — jelentősebb átalakulás csak a háztartás teljhatalmú parancsolójának halála után következhetett be. Az északra nyíló, három szobából álló szobasor nyugati szélen fekvő helyisége töltötte be a hálószoba funkcióját (alaprajzon 5. számú helyiség). A drapp színű, matt egyszerű fenyőfa hálóbútor két ágya a kétszárnyú ajtóval szemközti főfalra merőlegesen, egymás mellé állítva helyezkedett el, a fal szimmetriatengelyének két oldalán. Az ágyak külső oldalának fal felőli fejrészénél állt a hálóbútor két éjjeliszekrénye, a szekrényeken talpas olvasólámpákkal. Az ablakkal szemközti falhoz szorosan állítva a főfali sarokban helyezték el a kétajtós ruhásszekrényt, amelyiknek egyik fele polcos volt — a fehérnemű tárolására szolgált —, a másik, akasztós fele pedig a férfi és női felsőruháknak adott helyet. A hálóbútor utolsó darabja, a tükrös fésülködőasztal a kétszárnyú ajtó és az ablak közötti falrészre tolva állt. A két leány születése utáni időszakban — a háború utolsó éveiben — a hálószoba berendezését egy, a két nagyágy lábrészéhez helyezett kisdívány és egy, a cserépkályha és kettős ajtó közé beállított rácsos gyermekágy egészítette (ki a két gyerek hálóhelyeként. A húszas évek közepén a rácsos ágy kikerült a lakásból, a kisebbik gyerek fekvőhelye lett a kisdívány, a nagyobbik gyerek pedig átker ült az ebédlőbe. A hálószoba állandó — beépített — tartozéka volt a fürdőszoba és a szomszédos szoba által határolt sarokban felépített nagyméretű cserépkályha, és két csengőnyomó a nagyágyak fejrészénél. A hálószoba helyét a lakásban meghatározta az a tényező, hogy csupán egyetlen szobából nyílott bejárat — az előszobán kívül — a fürdőszobába. A szobasor középső, legnagyobb, az előszobából közvetlenül megközelíthető helyisége volt a család ebédlője (alaprajzon a 4. sz. helyiség). Ezen keresztül közelíthették meg a hálószobát és a másik szélső szobát — bár azok másik bejárattal is rendelkeztek. Az ebédlő fő bútorainak stílusa a „paraszt^biedermeier” volt: a helyiség közepén állt egy ovális — alkalmanként kihúzható lapú — étkezőasztal négy kárpitozott székkel, ha négynél többen ültek asztalhoz, a szoba „üres” részein elhelyezett tonett székeket is igénybe vették. Az ebédlő délnyugati sarkában állt egy egyszerű, dísztelen egyajtós szekrény és egy pohárszék. A terítékhez tartozó készletek mellett a pohárszékben tartották a kenyeret is, amelyet a háztartást felügyelő nagymama — szentség lévén! — nem engedett át a cseléd kezelésébe. Az ebédlő északnyugati sarkában állott a nagymama állandó fekvőhelyéül szolgáló heverő, az ablak előtti térben helyezték el az apa festőállványát. (A lakás kiválasztásának egyik fő szempontja volt a festő apa által legkedvezőbbnek tartott északi megvilágítás!) 71
