A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)

Tanulmányok - Fodor Péter: Az Országos Földművelő Párt és lapja a Föld Népe

Ezzel egyetértve hangsúlyozzuk, hogy mindazok a politikai eredmények és hibák, amelyekről korábban szóltunk, még azzal nehezedtek, hogy az újvárosi mozgalom „sziget” jellegű volt, tartósabb kisugárzó hatás nélkül. A párt vezetői nem rendelkeztek kellő politikai-elméleti felkészültséggel. Tévedéseik csökkentették a párt cselekvési erejét.35

Az újvárosi mozgalom szervesen illeszkedik a századforduló földmunkás és szegényparaszti harcaiba. Előremutató lépéseit, hibáival, tévedéseivel együtt kell mérlegre tenni. A párt létezése, működése során azzal emelkedett ki a kor agrármozgalmaiból, hogy Várkonyi mozgalma után képes volt a nincstelen földmunkások harcát felvállalni és érdekeit képviselni. Balmazújváros úgy is meghatározó volt, hogy harcaik során a helybeli agrárproletárok fellépése többször ösztönzést adott, példát jelentett az ország más területein élő osztálytársaiknak. A korabeli úri közvélemény pedig úgy ítélte meg a helyzetet, hogyha a községben rend van, akkor a vármegye közrendje is nyugodt. De „ha megmozdul Újváros, hamar követi a többi.”36

A község földmunkássága tehát jelen volt az ország társadalmi előrehaladását, felismerő haladó mozgalmakban, így helyi jelentőségén túl országos szerepkörrel is bírt, progresszív fellépéseivel szerves részévé vált a magyarországi agrármozgalmaknak. Az újvárosi mozgalmat nem önmagában kell vizsgálni, hanem elhelyezni a Tiszántúl, az Alföld és az országos munkás- és parasztmozgalmak sorába. Erényei és hibái, forradalmi tettei és megalkuvásai csak így válnak érthetővé.

A korabeli parasztmozgalmakról szólva Veres Péterrel mondhatjuk: „Most már túl vagyunk ezen, mindnyájunknak az a közös érdekünk van, hogy megismerjük az igazi valóságot és hát meg kell mondanom, hogy a parasztmozgalmak hatóereje igen elsősorban az erőszakos földosztás volt. Munkabér kérdésekben robbant ki, de a parasztok mégsem akartak belenyugodni, hogy ők maguk is ivadékaik örök időre napszámosok, mások munkásai és cselédjei legyenek. És még az sem igaz, hogy ezt csak a parasztpártok vezetői akarták, hogy annál inkább izgathassák boldog reményekkel a tömegeket. Ellenkezőleg, maguk a tömegek akarták az erőszakos vagy bármilyen földosztást, s a vezetőik már csak az ő vágyaikat mondták ki.”37

Szeifert Gergely, aki kiemelkedő alakja volt a helyi agrárszocialista mozgalomnak 1957-ben, így emlékezett vissza a századforduló időszakának harcaira: „Tiporjuk, tiporjuk mégis szaporodnak a papacsok. Így mondták az urak, mert akármit csináltak, csak növekedett a szocialisták száma Újvároson.”38

Ezzel a gondolattal mondhatjuk, hogy a balmazújvárosi földmunkások harca mégsem a sorozatos kudarcok, hanem a szakadatlan újrakezdések története.

35 Veres P-: Falusi krónika i. m. 182—185. és Veres P.: Szárszó i. m. 72—73.

36 Önosi László: Mozaik a szülőfaluról, Alföld 1975. 12. sz. 15.

37 Veres P.: Falusi krónika i. m. 175. old.

38 Gulyás Pál: ősz a gyepsoron, Népszabadság 1957. november 7.

60