A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: A Simonffy család és Debrecen

Ion elvezeti a leszármazást a már említett Istvánig, a család Debrecenbe átköltözött tagjáig, majd ettől kezdve részletesen közli a családfa alakulását 1910-ig. Ezt követően a németújfalui előnevűeken kívül ír még a kibédi, bágyoni, marosvásárhelyi praedicatumúakról, sőt az Esztergom és Szatmár vármegyei jelenlétről is, ugyanakkor Nagy Ivánnal összhangban ő is közli, hogy a család Zala és Trencsén vármegyékben is honos.

Nagybákay (Rickl) Antal, a Debreceni Tisza István Tudományos Társaság kiadványai között megjelentetett „Simonffy Sámuel a nemes Kalmár Társaság kiváló tagja, debreceni főbíró élete, munkássága, családja és kora (1754—1821)” című munkájában első ismert ősként ugyancsak Györgyöt nevezi meg azzal bővítve az eddigi szerzők által leírtakat, hogy György lakhelyét, a Zala vármegyei Neszele községet is megemlíti, ezenfelül közli, hogy a Simonffyak nemesi oklevelét Prágában adták ki, méghozzá a Kempelen által közölt év (1596) bőjtmás havának (március) 19. napján. Nagybákay rámutat arra is, hogy a család birtokai Neszele, Döbréte és Gibárt nevű települések voltak, s az elő nevet a Somogy megyei Németújfalutól vették.4

E nem lényegtelen adalékokon túl Nagybákay az, aki leírja a család Debrecenbe költözését. E szerint három nemzedék, úgymint György, György fia, Balázs és Balázs fia, Simon az előzőekben leírt donációkban éltek, de Simon fiai közül Ádám a közeli Egervárba (Vas vármegye) távozott, míg másik fia, István először Mezőlakra (Veszprém vármegye), majd a Tiszántúlra, Debrecenbe költözött. Helyváltoztatásának oka az egyre erőszakosabb ellenreformáció volt, amely elöl, mint erőshitű református az ő egyházának legnagyobb és legerősebb hazai erődjébe húzódott 1744-ben, éspedig a rokonnak számító és Debrecenben jelentős szerepet vivő Szeremley család segítségével.

Vajay Szabolcs könyvében a család eredetéről az előző szerzőkkel összhangban nyilatkozik, majd közli: a nemességet 1808. február 8-án Bihar vármegye Váradolasziban tartott közgyűlése előtt igazolták, valamint azt is írja, hogy a család István fia Sámuel három fia révén három ágra oszlott. A família tagja között a továbbiakban ügyészek, táb- labírák, szenátorok, Simonffy Imre személyében polgármester, azonkívül katonatisztek, jogászok voltak. A Simonffyak — szerinte — jelenleg Magyarországon és Svédországiban honosak. (Erről 1. még a későbbieket!)

Vajay kiváltképp szakszerűen írja le a család címerét, s ezt az ismertetést idézzük is: „Kék pajzs, zöld terén jobbra lépő, veres nyelvét öltő, arany oroszlán felemelt jobbjában aranymarkolatú, görbe kardot tart. Sisakdísz: a koronából szemközt növekvő, kékruhás, aranyöves, fekete sújtásos, prémszegélyű, kék kucsmás vitéz felemelt jobbjában arany- markolatú, görbe kardot tart, balját pedig csípején nyugtatja. Takaró: kék-arany és veres-ezüst.”5

Problémaként jelentkezik, hogy míg az eddig ismertetett szerzők mindegyike 1596-ot jelöli meg a nemesítés időpontjának, addig Her- pay Gábor és Zoltai Lajos neves kutatók, egy évvel későbbre, azaz 15974 Nagybákay (Rickl) Antal: Simonffy Sámuel a debreceni nemes Kalmár Társaság tagja, debreceni főbíró élete, munkássága, családja és kora. Db., 1936. 7—9. old.

5 Vajay Szabolcs: A Johannita lovagrend1 (1854—1987) Genf, 1987. 270—271. old.

14