A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)

Tanulmányok - Mervó Zoltánné: Adalékok a debreceni tanítóképzés történetéhez 1949-1959

akik jól tudják formálni az új embertípust.4 E törekvés megvalósítását elsősorban a munkás és dolgozóparaszt származású fiatalokban látta, így tudatosan ezek a növendékek képezték a tanítóképző bázisát. Már az I. évfolyam indításakor a beiskolázott 41 tanulóból 8 növendék nagy- és kisüzemi munkásszármazású, 16 szegényparaszt és dolgozóparaszt, 8 értelmiségi és 9 tanuló egyéb származású. Később méginkább érezhető az eltolódás a munkás- és parasztszármazásúak javára. 1951/52-ben az iskola 128 növendékéből 41 munkás, 54 paraszt és 33 egyéb származású, s a tanulóknak 50%-a vidékről bejáró.5 Az 1952/53 tanévre szóló beiskolázási program előírta, hogy „fokozott politikai munkával kell biztosítanunk a munkásszármazású tanulókon belül a nagyüzemi munkásság, a dolgozóparaszt származású tanulókon belül pedig a tszcs-tagok gyermekeinek továbbtanulását.”6 Az 1953/54. tanévben 132 tanulója volt a képzőnek. Ezek közül munkásszármazású 35 tanúló (27%), paraszt 61 (46%), értelmiségi 5 (4%), egyéb (22%), osztályidegen 1 (0,7%).7

A Megyei Iskolai Bizottság által tanítóképzőbe irányított tanulók közül sokan voltak, akik vagy egyáltalán nem akartak továbbtanulni, többen pedig nem pedagógiai pályára készültek. Ebben az időben a DISZ is nagyon aktívan tevékenykedett a képzőbe való beiskolázás érdekében. Felkeresték a helybeli és vidéki VIII. osztályokat és agitáltak a képzőbe való beiratkozás mellett. 1952-ben a beiskolázott 45 tanulóból csak 37 maradt a képzőben. A lemorzsolódott falusi gyermekek közül is többet erőszakkal iskoláztak be külön kedvezmények ígérgetésével s amikor arra került sor, hogy a mérsékelt térítési díjat a diákotthoni elhelyezésért megfizessék, a szülők — szűkös anyagi körülményeik miatt — ezt a csekély összeget sem tudták vállalni. Hozzájárult a lemorzsolódáshoz az a körülmény is, hogy kezdetben nem volt alkalmassági vizsga s így felvételt nyertek olyanok is, akik pl. hiányos zenei hallásuk miatt nem voltak megfelelők a képző elvégzésére. Sok volt az osztályokban az olyan tanuló, akik nem éreztek hivatást a tanítói pálya iránt, így a tanárokra várt az a feladat, hogy az arra alkalmasakat megnyerjék a tanítói hivatásnak s felébresszék bennük a tanítói pálya iránti érdeklődést.8

A fentiekben vázolt nehézségek a tanulmányi eredményekben is megmutatkoztak, hiszen a képzőbe felvett tanulók előképzettsége nem volt egységes. Már 1949 decemberében megállapította az intézmény igazgatója, hogy „az I. osztályba beiratkozott növendékek előképzése terén bizonyos hiányosságok mutatkoznak. A Debrecen város belterületén működő iskolákból intézetünkbe került növendékek általában megőrizték múltévi tanulmányi színvonalukat, a külsőségi és vidéki iskolákból bekerültek középérdemjegyében sok esetben egy-két jegyes visszaesés tapasztalható, főként a helyesírásban, a nyelvtani és mennyiségtani ismeretekben. A kifejező- készség hiánya főleg a vidéki fiútanulóknál észlelhető”.9 Az 1951. évi eredmények is azt bizonyították, hogy a képző tanulóanyaga gyenge. A tantes4 XXVI. 51/a. 1. — Tantest, jkv. 1951. dec. 9.

5 Uo. és 274/1949—50.

6 HBML. XXVI. 51/b. 19

7 HBML. XXVI. 51/a. 1.

8 HBML. XXVI. 51/a. 1. jkv. 1951. szept. 24., 1952. ápr. 22., 1952. június 25.

9. HBML. XXVI. 51 a. 1. — 195/1949. dec. 30.

127