A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)
Tanulmányok - Sipos Sándor: Polgárosodási folyamatok egy debreceni családban (1703-1867)
los.29 A hiányzó két személy foglalkozása az adókönyvek alapján szántó, így a szántók száma 11 fó. Ugyancsak az adókönyvek alapján tudjuk, hogy ebben az időben a házzal rendelkezők száma 15 fő, tehát valamennyien igényeltek földet.30 Ez ismételten arra hívja fel a figyelmet, hogy a nem mezőgazdasági foglalkozást űzők is szeretnének részesülni a földből, s ez távlatokban mesterségük feladását, vagy legalábbis annak lehetőségét jelenti. Ezt láttuk a céhtagok XIX. századi megfogyatkozásából és ugyanerre utaltak az anyakönyvek adatai is. Összességében tehát a mezőgazdasághoz kezdetben erősen kötődő családokban (1758-ban egy iparos sincs köztük!) a XVIII. század második felében megindul az átalakulás, nő az iparosok, valamint a polgárjoggal rendelkezők száma. Ez a folyamat viszont a XVIII. század végére elakad. Az iparos réteg a XIX. század elejére részben kihalt, részben felhagyott a mesterségével, gyermekei (többségében) visszatértek a földhöz.31 A visszaesést jelzi, hogy a XIX. század első évtizedében egyetlen új polgár sem került ki a családból, s amikor az 1830-as években ismét nő a polgárjogot szerzők száma, ezek döntő többsége földműves. Az iparosréteg külső utánpótlása is elakadt. Míg a XVIII. század végén itt tanuló iparosok többsége a városban telepedett le, addig pl. az 1848-ban itt élő Sípos András tiszataijáni csizmadiainas, Sípos Gerson tiszatar- jáni csizmadialegény és Sípos János nyíregyházi ácslegény közül a jelek szerint egyik sem maradt Debrecenben.32 A vizsgált népesség paraszti állapotba visszasüllyedve éri meg az 1848-as forradalmat. 1847 végén a 32 adófizetőből 11 fő rendelkezik ugyan polgárjoggal, de foglalkozási megoszlásuk szerint napszámos 10 fő, szántó 7 fő, őrlós és fonogató 4-4 fő, aranyozó, csősz, gubacsapó, kenyérsütő és szekeres 1-1 fő, további 2 fő foglalkozás nélküli öregnek van megnevezve.33 A földművesek és napszámosok túlsúlya a kiegyezésig számottevően nem változik. így pl. az 1853 és 1867 között kötött 23 új házasságból 12 esetben az ifjú férj földműves (52,17%), 5 fő napszámos. Iparos csupán 2 fő, további 1-1 pedig írnok, hivatalszolga, városi kocsis és nyerészkedő. Ugyanezen időszakban a férjhez menő 17 leány férje közül 12 fő földműves (70,58%), 1 gulyás, 1 juhász, 3 napszámos és 2 iparos.34 Lényeges változást csak majd a kiegyezés után figyelhetünk meg. 29 Uo. IV.A.1011/k 594/1816. 5.; 30.; 31.; 34.; 39.; 40.; 41.; 50.; 62.; 63.; 66. old. 30 Uo. IV.A.1013/C 47. köt. 15.; 18.; 27.; 47.; 50.; 68.; 76.; 80.; 88.; 125.; 134.; 201.; 205.; 220. old. 31 Az apa mesterségének folytatásával csak két esetben találkoztunk: Sípos Gergely fia (István) szintén gubacsapó lett; Sípos Mihály egyik fia (Mihály) szintén asztalos lett. — HBMLIV.A. 1011/y 19. köt. 29. sz; 22. köt. 182. sz; 24. köt. 104. sz.és 176. sz. — valamintuo. IV.A.1013/c75.köt. 164.old. —továbbá uo. IV.A.1012/f 12. (1844. asztalos céh) 32 Uo. IV.A.lOll/u. 2. cs. 33 Uo. IV.A.1013/c81. köt. 18.; 34.; 41.; 42.; 46.; 63.; 65.; 85.; 94.; 97.; 110.; 117.; 122.; 127.; 128.; 158.; 178.; 185.; 188.; 190.; 194.; 195.; 199.; 204.; 221.; 223.; 269.; 290.; 318.; 321. old. - ezen összeírás szerint 1847-ben a Debrecenben élő polgárok száma 1705 fő. 34 TtREL I. 99-a. 142-143. köt. 43
