A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)
Függetlenségi nyilatkozat - A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozata
lett, hogy a magyar nemzet a horvát és slavon nemzetiséget nem csak lenyomni soha nem akarta, sőt annak belkormányzatukban is szabad fejlődést engedett, polgári jogokban pedig horvát és slavon testvéreivel nem csak testvériesen megosztott, hanem nekik még saját jogainak megcsonkításával, különös kiváltságokat és szabadalmakat is engedett. A bán tehát a császár nevében pártot ütött, s nyílt lázadást kezdett a magyar király ellen, ki ama császárral azon egy személy vala, s lázadását annyira vitte, hogy Horvátországnak és Slavoniának nyolcz százados kapocs után Magyarországtól elsza- kasztását s az osztrák birodalomhoz csatolását decretáltatná. Nem csak a közvélemény, hanem kétségtelen adatok e pártütés megindításáról a király nagybátyját Lajos fóherczeget, a király öcscsét, s különösen Sófia herczegnót vádolták, s mert a bán pártütésben egyenesen a császár iránti hűség leplét használta, a magyar ministerium megkérte az uralkodót, hogy nevének ezen szentségtelemtését s a családjára vetett homályt egy ünnepélyes nyilatkozattal hárítsa el. Akkor még az uralkodó ház ügyei Olaszhonban rosszul állottak, s azért az álarczot nyíltan levetni nem merte. Annál fogva a bánt és párthíveit pártütőknek, felségsértőknek és lázadóknak 1838-ik. június 16-ki rendeletében nyilvánította. De míg ezt nyíltan kijelentette, a pártütőt és czinkos társait császári udvaránál kegyelmekkel halmozá, s pénzzel, ágyúkkal, fegyverrel, lőszerrel segítette. A magyar nemzet bízván a királyi nyilatkozatban, nem sietett a pártütőt saját fészkében megtámadni, hanem a polgár vérontást — ha csak lehet — elmellőzendő, a pártütés továb terjedésének gátlására szorítkozott. Csakhamar hasonló módon felizgatva, Magyarország délkeleti részein a szerbajkú lakosok lázadtak fel. A király ezt is lázadásnak nyilatkoztatá, de szintúgy mint amazokat pénzzel, fegyverrel, ágyúkkal, lőszerekkel segítette; saját császári tisztjei s tisztviselői gyűjtöttek be a szomszéd Serbiából szerb rabló csoportokat, a rácz pártütők segítségére, s a békés magyar és német lakosok legyilkolására vezérlették, és az egész combinált horvát—rácz lázadás intézése a pártütő horvát vezér kezeibe tétetett. Következtek a rácz lázadásban iszonyatosságok, mellyeknek hallatára is elborzad az emberi sav. A békés lakosok legyilkoltattak a kínzásoknak legirtózatosabb nemeivel, egész virágzó városok s falvak elpusztíttattak, a gyilkolástól menekült magyar saját hazájában földönfutó koldussá lön, s az országnak legvirágzóbb vidéke siralom völgyévé tétetett. A magyar nemzet védelmezni vala kénytelen magát; de nemzeti sereginek nagy részét az osztrák cabinet már előbb Olaszhonba küldé a Lombard-velenczeiek legyőzésére, s bár saját hazánk ezernyi sebektől vérzett, annak oltalmára haza nem eresztette. A többi magyar seregek legnagyobb része az osztrák tartományokban volt a törvény ellenére elhelyezve, nálunk pedig az országban többnyire osztrák seregek tanyáztak, melyeknek legnagyobb része inkább a pártütésnek támasza, mint a törvény s belbéke oltalmazója vala. Sürgettük ezen idegen katonaságnak az örökös tartományokban tanyázó magyar ezredekkel felcserélését. Részint megtagadtatott, részint minden úton késleltetett. S ha vitézeink a haza veszélyének hírére csapatonként haza indultak, üldözőbe vétettek, s ha itt ott a túlnyomó erőnek engedni valának kénytelenek, nem csak lefegy- vereztettek, de halállal is büntettettek, mert hazájokat akarták a rablók s pártütők ellen védeni. A magyar ministerium sürgette a királyt, utasítaná a törvény értelmében az országban minden hadsereg és várparancsnokságokat, hogy az alkotmány iránt hűséggel s a magyar ministeriumnak engedelmességgel tartoznak. A parancs köröztetés vé165
