A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)
Tanulmányok - Béres András: A hortobágyi csárda és jeles vendégei
A HORTOBÁGYI CSÁRDA ÉS JELES VENDÉGEI Béres András A mai kor gyorsvonattal, gépkocsival vagy repülővel utazó embere talán el sem tudja képzelni, mit jelentettek a maguk igazi virágkorában az útszéli csárdák. A jó utak, gyors közelekedés elfeledtetik az emberrel azokat a nehézségeket, amelyekkel meg kellett küzdenie még a XIX. század emberének is, különösen a messze útra indulóknak, a vásárosoknak, kereskedőknek, vagy a postai küldeményeket továbbító hivatalosoknak. Hosszú útjaik során mind maguk, mind jószágaik számára az úton található csapszékek, állások, istállók, oltalmat jelentettek. Az út- és közlekedési viszonyok sajátosságait figyelembe véve nyilvánvalóan a vendéglátás iránt mutatkozó igény is szerényebb volt. Egykorú feljegyzések, ábrázolások tanúsága szerint a régi csapszékek, útszéli vendégfogadók, csárdák sokkal egyszerűbb építmények voltak, mint mai késői utódaik. A fontos az volt, hogy a célnak minden tekintetben megfeleljenek. Legyen fedél az utas és jószága felett, biztosítson jó étket mind embernek, mind állatnak, szomjat oltó italt a vándornak. Komoran húzódtak meg ezek a szalma-, vagy nádtetős építmények az útfélen, néhány nagy fa árnyékos tövében, vagy széltől védő kisebb-nagyobb domb oldalán. Néhol, csak földbe mélyített veremszerű ideiglenes építmény is szolgálhatta ezt a célt, míg az építtető, illetőleg fenntartó gazdáknak — nagyobbára városoknak, falvaknak, vagy földesuraknak — komoly létesítményeire nagyobb gondot fordítottak. Minden hasznot hajtó jellege mellett a betyárromantika is hozzájuk kapcsolódik, de mindegyik egy kicsit maga a történelem, melyről hiteles feljegyzések, néhol szűkszavú, más helyen gazdagabb adatok tanúskodnak. Az alföldi csárdák múltja nem megy visszább, mint a török Magyarországról való kiűzése. Ekkor lendülhetett fel a kereskedelem, megnőtt az utasforgalom, s miután a Debrecent Béccsel Pesten keresztül a Hortobágyot átszelő út kötötte össze, az utasok kényelmére, a város jövedelmének emelése végett fogadót építtetett.1 A debreceni tanácsnak egyik legelső cselekedete abban az új életet teremtő, polgárosító munkában, melyet a Hortobágyon szinte teljesen elölről kellett kezdeni a nagyobbára lakatlanná vált puszta területen az volt, hogy a mátai hídnál a fáradt és szomjas utasok számára pihenő hajlékot, korcsmát építtessen. így Debrecen határában legrégibb, leghíresebb a 1 Zoltai Lajos: Mikor keletkeztek Debrecen határában a pusztai csárdák. Debreceni Szemle 1934. 8. évf. 271—282. o. Szabó István: Az alföldi csárdák pusztulása a szabadságharc után. DKK 1930. 30. évf. 76—80. o. 117
