A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)
Tanulmányok - Ujlaky Zoltán: A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara érdekvédelmi tevékenységének néhány kérdése 1934-1940
nyegesen csökkent. Hogy az eddigi termelőképesség fenntartható legyen, a kamara elnöksége javasolta az iparügyi miniszternek 1939. aug. 26-án, hogy „a munkaidőt szabályozó miniszteri rendeletek hatályát a tömeges katonai szolgálatra történő behívások időtartamára függessze fel.” A minisztérium igen gyorsan, 1939. szept. 2-i hatállyal teljesítette a kérést és az 1937: XXI. te. 3—4. §-ainak a munkaidőre vonatkozó rendelkezéseit az iparban, kereskedelemben, bányászatban, kohászatban nem alkalmazták és a korábbi jogszabályok léptek hatályba. A túlmunkáért azonban magasabb munkabért kellett fizetni. A közgyűlés a bejelentést tudomásul vette 1939. szept. 21-én.29 Vissza kell még térnünk időben a 30-as évek közepére, amikor az iparügyi miniszter az alkalmazottak fizetéses szabadságáról kérte a kamara véleményét 1935- ben. A kisiparosok 58,5%-a nem foglalkoztatott alkalmazottat. A kamarai elnökség szerint „e kisemberek helyzetének megjavítása szociális szempontból nem szorulhat háttérbe a munkavállalók szociális megsegítésével szemben. E veszélyeztetett kis- exisztenciák (!) megsegítésével szintén szociális támogató munkát végzünk”, sőt ezek megsegítése az iparfejlesztés és a gazdasági helyzet javítását szolgálja. A kisiparosok többsége számára az alkalmazottak fizetéses szabadságának szabályozása nem bírt jelentőséggel, hacsak abból a nézőpontból nem, „hogy a szociális szempontok kiépítése következtében a munkavállalók már ma is kedvezőbb és előnyösebb helyzetben vannak. .. biztosítás tekintetében, mint az alkalmazott nélkül dolgozó önálló iparos s ez a körülmény esetleg azt fogja eredményezni, hogy az önállósulásra való törekvés csökkenni fog.” De az alkalmazottat tartó iparosnak sem szükséges a szabadság szabályozása, mert a mester és alkalmazott között családi jellegű kapcsolat van, patriarchális tradíciók élnek. A nagyiparban szintén nem kell ezen szabályozás, mert válságos helyzetben van, az adó és szociális terhei igen nagyok, s az idő nem alkalmas arra, hogy űjabb teher háruljon rá. A szabadságidő engedélyezése a vállalatok munkabérterheit növelné, s ezt nem bírnák el. A terhek emelkedése oda vezethet, hogy a munkaadók a régi alkalmazottakat újakkal cserélik fel, ami a súlyos munkanélküliségben könnyen megtörténhet. Az elnökség javasolta, hogy a fizetéses szabadság szabályozása nem időszerű. A közgyűlés 1935. nov. 14-én a javaslat értelmében határozott.30 A kamara tehát ellenvéleményt nyilvánított a nemzetközileg már elfogadott szociális vívmánnyal szemben, melynek a bevezetése már így is megkésett. Mindenesetre a felsorolt érvek is elgondolkoztatok, különösen a kisiparosság legszegényebb részének a körülményeivel kapcsolatban. A magyar gyáripar is fejletlenebb volt a külföldinél, melyben szociális téren jóval előbb jártak a mi viszonyainknál. A nyílt üzletek vasárnapi munkaszünetével foglalkoztak 1938. nov. 17-én a kamarai közgyűlésen. Az elnökség az okt. 25-i minisztériumi értekezleten terjesztette elő a kérdésre vonatkozó észrevételeit. Szükségesnek tartották, hogy ne csak a kereskedelmi árusítás, hanem az ipari munka vasárnapi szünete is ugyanazon rendeletben szerepeljen, s mindkét területet szabályozzák. A közgyűlésen a kamara alelnöke hozzájárult, hogy a teljes vasárnapi munkaszünet mellett foglaljanak állást, s ebben az értelemben tegyenek felterjesztést. A közgyűlés ezt helyeslóleg tudomásul vette.31 29 Uo. 70/1939. 30 Uo. 47/1935. 31 Uo. 82/1938. 112
