A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)
1848-1849 - Varga Gábor: Tanítóképzés a debreceni kollégiumban (1825-1848)
A tanítói pályára való felkészítés alapjaiban 1825-től is követte a régi hagyományokat. Továbbra sem önálló a tanítóképzés, hanem szorosan kapcsolódik az akadémiai tagozaton folyó három évfolyamos bölcseleti és az ezt követő két évfolyamos teológiai képzéshez. Az egyházkerületi gyűlések jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy amíg 1825-ig három évre mentek ki gyakrabban, addig ezután már inkább két évig folytattak iskolai gyakorlatot a végzettek.7 Nagy hátránya ennek a képzési formának az, hogy csak „átmeneti állapot''-nak tekintették a tanítói pályát, bár kétségtelen előnyökkel járt további életükben. A külföldi tanulmányaikhoz anyagi fedezet biztosítása mellett legnagyobb előnye az a társadalmi és szakmai tapasztalat, ami majd lelkészként kamatozódott: ugyanis ők lettek az egyházuk iskolájának az elsőszámú felügyeleti hatóságai. Nem tagadhatjuk el e képzési gyakorlat értékeit, a korabeli és a későbbi állami és egyházi tanügyi vezetők jogos kritikái ellenére sem. A debreceni kollégiumból kikerült tanítók felsőfokú előképzettséggel rendelkeztek, nagy általános műveltséggel bírtak, a kor világnézetének autentikus és meggyőződéses ismerői és hívei voltak. (Nem szabad elfelejtenünk, hogy a főiskolai szintű tanítóképzés csak 1959-től vált valósággá, több mint százéves küzdelem után!) A korabeli jogos kritikák a gyakorlati képzést nem érintették, így az a tárgyalt időszakban a hagyományoknak megfelelő maradt. Az akadémisták továbbra is a kollégium négy elemi iskolái, valamint az ezeket megelőző ún. szoktató iskolai osztályaiban gyakoroltak, mint publicus praecaptorok (köztanítók). Rájuk most már 1825-től a pedagógiai professzor ügyelt, ő segítette és értékelte munkájukat. Érdekességként jegyzem meg, hogy a szoktató iskolai osztály már 1729-től létezett, initiandusok néven. Ez tavasztól egy féléven át szolgálta a gyermekek iskolára való előkészítését, függetlenül attól, hogy jártak-e óvodába vagy sem. (Nincs új a nap alatt! Hiába hangoztatták az elmúlt két évtizedben hazánkban ennek új voltát, nagyon régi előzményekkel rendelkező.) Az elméleti képzést ért kifogásokat a kollégium vezetése igyekezett figyelembe venni. Ennek érdekében 1824-ben megszavazták egy új, önálló neveléstudományi tanszék alapítását. Tanárát igényesen választották ki. Az új tanári állással egyidejűleg kettőről négyre emelték a pedagógiai órák számát. Az általános pedagógiai ismereteket így kiegészíthették az egyes alsó iskolai tárgyak tanításának módszertanával. Mód nyílott tehát az igényesebb felkészítésre. A tanításra kimenőknek ez időtől fogva vizsgát kellett tenniük: neveléstudományból, szent históriából, éneklésmesterségéből, szépírásból, rajzból, mechanikából.8 Mivel egyre több gyülekezetben volt orgona, így 1838-tól a zene tanulását is kötelezővé tették hetente háromszor, hogy orgonista szolgálatot is teljesíthessenek tanítóként.9 Az 1837/38-as tanévben tervezetet készítettek a tanítóképzés igényesebbé, speciálisabbá tétele érdekében. Zákány József és Kerekes Ferenc változtatások kidolgozója és semmiként sem Eresei Dániel, mint ezt több monográfiában olvashatjuk,10 hiszen Eresei még 1836-ban meghalt. 7 TtREL I. 1. a. 13—18. kötet. 1827—1848. 8 Nagy S.: i. m. 82. old. 9 TtREL I. 1. a. 15. 61. sz. 1838. ápr. 23. 10 így Nagy S. i. m. 84. old., vagy Balogh Ferenc: A debreceni kollégium története. Debrecen, 1904. 75. old. A reformkori debreceni tanítóképzés 8
