A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)

1848-1849 - Módy György: Angol utazó diplomata 1849/50 telén Magyarországon

vagy az osztrák birodalomban szolgáló vagy tartózkodó angolnak. A felkeló'k londoni emigrációját semmiképpen sem tekintik Magyarország képviselőinek. Ezekre az angolokra nem hatott a hazai radikális újságírók szelleme, mely kétségbe vonta, hogy Nagy-Britannia és Ausztria természetes szövetségesek. Paton kinyilatkoztatja, nem is lehet elképzelni két másik nagyhatalmat, melyeknek kevesebb ütközési pontja lehetne egymással. Levonja a következtetést, hogy a túlzó-magyar ügynek szükségszerűen el kellett bukni, mert törvénytelen volt az Ausztriával való egység megszüntetése, mert a nemzetiségeket megalázta. A felkelés ilyen végződése külpolitikailag is kedvező. Mint írja: „Bár Ausztria még messze van attól, hogy megfelelő ellensúlyt képezzen Oroszországgal szemben, mégis az a tény, hogy most a magyar nép- faj felsőbbsége Magyarországon kevésbé lesz kihívó, az állandóságnak bizonyos eleme lesz a hatalmi egyensúlyban. A többi nemzet most már soha nem veti magát alá a magyar igának.” Még jósol is Paton, amikor hangsúlyozza: „Nincs több esélye annak, hogy Ausztria feladja Magyarországot, mint annak, hogy Viktória királynő feladja Yorkshire-t vagy Lanceshire-t... Magyarország az Ausztria iránti nagy ellenszenv ellenére is az asszimiláció sok elemét mutatja és tág teret biztosít egy nagy népesség beáramlásnak, nemcsak a birodalom többi sűrűn lakott részéből, hanem Würten- berg és más német királyságok és fejedelemségek túlnépesedett területeiről.” A jövőbeli német telepítés itt jelentkezik először Paton könyvében mintegy annak a gondolatnak a továbbépítése, melyet a Bánát német civilizáltsága okán már megpendített. Fejtegetéseit brit konzervatív birodalmi politika szemszögéből szövi tovább: Magyar- ország függetlensége egy agyrém. Amikor az angol radikális sajtó emellett az illúzió mellett ügyvédkedik, annak eredménye nem lenne más, mint hogy Ausztriát természetes szövetségesétől Nagy-Britanniától elidegeníti és akarva nem akarva Oroszországgal taszítja szoros kapcsolatba. Ez pedig a lehető legkedvezőtlenebb lenne arra a mérsékelt, ésszerű és konzervatív alkotmányos szabadságra, amely valójában megerősítené az Ausztria és a brit birodalom között már fennálló köteléket. ítéletében természetesen igen elfogult, amikor azt írja, hogy a birodalomban most már meghozták az áldozatot, lejátszódott egy forradalom, folyt a vér, de eltűnt a miniszter (tudniillik Metternich, M. Gy.) kabinetjével együtt. Stadion, Wessenburg, Bach, Bruck és hozzájuk hasonló felvilágosult, liberális, mérsékelt és bölcs emberek (!) kerültek hatalomra. így bizonyos, hogy érvényesül az alkotmányos kormányzás kinyilvánított alapelve, szemben a birodalom egysége szétszakítása elhallgatott elvével, ami miatt minden igaz hazafi ellenérzéssel tekintett a reform és alkotmány szavakra, ha azok a birodalom épületének lerombolásával társultak, ahogyan a Kossuth-párt tette.17 Kolozsvárott ismerkedett meg John Paget-tel, a „Magyarország és Erdély” c. könyv szerzőjével. Politikai nézeteik jelentősen eltértek. Szerinte Paget nem tárgyilagos, itt szerzett birtokot, itt telepedett le. Az ország többi nemzetét magyar nézőpontból látja. Lebecsüli Ausztria szívósságát és túlbecsüli a magyar nemzet képességét arra, hogy az ország többi népelemét asszimilálja. Rosszallja, hogy otthon nem veszik észre: „Kossuth ez a született szlovák, aki saját kiváló nemzetének renegátja, ma a népszerű hős Angliában, annak ellenére, hogy az Ausztriában megszületett alkotmányos elvet szinte a megszületésekor a jogfosztás kötelével hurkolta meg.” Magyar- ország igazi erkölcsi hősei a horvát, szlovák, szász és más nemzetiségiek szabadságának bajnokai, mint Kollar, Gaj, Safarik, Róth és Stur. Szerinte az osztrák birodalom újjászervezése nem alkalmazkodhat a német és francia demokraták előítéleteihez, de „.. .filantróp brit radikálisokéhoz sem, akik az első jelére annak, ha Kanada vagy Írország megkísérelné, hogy hazai ír vagy kanadai hadserege és hajóhada legyen, a

17 Paton i. m. 190—194.

66