A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)
1848-1849 - Balogh István: A polgári jogegyenlőség kérdései Debrecenben (1843-1849)
korlátozta. A korlátozás indoklásaként kiemelték, hogy a városok a központi hatalomtól nem függetlenek, kettős kormányszéki (helytartótanácsi és udvari kamarai) felügyelet alatt állnak és követeik nem az egész város népét, mégcsak nem is polgárjoggal bírók összességét, hanem az önmagát kiegészítő szűkkörű magisztrátust (kis és nagy tanács) képviselik. Ha tehát a negyedik rend, a másik három renddel egyenlő jogokat követel követeinek az országgyűlésen tárgyalt ügyek szavazattal való eldöntésében, a követküldési jogban és az utasítások megszerkesztésében részesíteni kell legalább a polgárjoggal rendelkező lakostársaikat is.2 A költemény keletkezése idején azonban már többről van szó, mint egy fél évszázada követelt rendi egyenlőség kiterjesztéséről. A liberális reformmozgalom kibontakozását az 1832/36-i országgyűlés bezárásától számíthatjuk. A reformerek már nem rendi kategóriákban gondolkoznak, a jobbágyság eltörlését, a munkavállalás és letelepedés szabadságát, a kollektív, a társadalmi szabadságok megadásával egyidejűleg és elválaszthatatlanul kívánták megvalósítani, a népfenség nevében, valóságos képviseleti rendszer keretei között.3 A közel egy évtizeden át — a hírlapok útján a szélesebb közvélemény előtt — folytatott vita azonban a városok polgárainak vezető körében az 1839/40-i ország- gyűlési követeknek adott utasítások tanúsága szerint nem sok nyomot hagyott. Országgyűlési súlyuk növekedését továbbra is a polgárjoghoz fűződő helyi előjogaik fenntartása mellett főleg a központi hatalomtól és az uralkodótól remélték. Igazi rendi gondolatkörben mozogva tiltakoztak a másik három rend által rájuk kényszerített sérelmes törvények (1840:16 és 1840:20 tc.-ek) ellen.4 Az évtizedes nyilvános vita annyiban nem maradt hatás nélkül a városok konzervatív vezető rétegének gondolkodására sem, hogy az 1843/44. évi országgyűlés megnyitása előtt már akadt néhány város — igen kevés —, amely belátta, hogy a másik három renddel folytatott vitájuk miatt változtatni kell a megkövesedett képviseleti rendszerükön. Azt ugyanis nem tagadhatták, hogy a vármegyék nemesi lakói jogilag valóban személyre szóló szavazattal választhatták meg követeiket és szavazhatták meg a számukra adott utasításokat. így a vármegyei követek 1792 óta hangoztatott érve, hogy a városi követek egy szűk vezetői réteg képviselői, a választási rendszer szélesebb alapokra való helyezésével cáfolható meg és az országgyűlési rendi egyenlőségük csak ezen az úton érhető el. Az 1843/44-i országgyűlésre 52 szabad királyi és bányaváros küldhetett követeket.5 Az előző években folytatott vita a képviselet kérdésében már az országgyűlés összehívását megelőző hónapokban foglalkoztatta a városok magisztrátusait. Tárgyunk szempontjából csak a legjellemzőbbeket és az 1848-i törvényekben megvalósult elvek feletti nézeteket és állásfoglalásokat vázoljuk. Néhány város — ezek a legkonzervatívabbak — az eddigi követválasztási rendszeren semmit sem akart változtatni. A választói jog korlátlan kiterjesztése, a szélesebb tömegek bevonása „utat nyit az alja nép kényszerének” (Besztercebánya). Ilyen szélsőséges konzervatív nézettel más városokban nem találkozunk. Legtöbb város a polgárjoggal bíró lakosait hajlandó lett volna választói jogban részesíteni, de csak közvetve, az eddigi választók (kis- és nagytanács) tagjai számának némi bővítésével 2 A vitákra vö. Debrecen története. 1693—1849. 2. k. (Szerk.: Rácz István.) Db. 1984. 202—207. old. 3 Szekfü Gyula: Magyar történet V. k. Bp. 1936. 303—310. old. 4 Debrecen története, i. m. 2. k. 204—206. old. Az első törvény a kereskedésről, a második a zsidóknak a királyi városokba való betelepedhetéséről szól. 5 I. m. 204. old. Az 1847/48-i országgyűlésre már 63 királyi város követküldési jogát vették tervbe. Uo. 475. old. 30
