A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)

1848-1849 - Surányi Béla: Egy reformkori szőlősgazda: Görög Demeter

aszú és máslás borokat, de a közönséges fehér bornak is volt keletje.51 Az aszúszemeket többféle szó'ló'fajtáról gyűjtötték be október utolsó napjaiban.52 53 Közülük a furmint, a hárslevelű, s a tévesen „kéknyelűnek” nevezett balafánt53 rakta le a tokaji bor hírnevének alapjait. A mennyiséget a bátai fehér, a dimjat (demjén) vagy szemendriai fajta szolgáltatta. Tállya szomszédságában, Golopon, Vay Miklós — francia földön megtanulva a pezsgőkészítést — saját birtokán francia fajtákat telepített.54

Az aszúbor „titka” nem volt ismeretlen Pozsony környékén sem,55 ahol a természeti adottságok a tokajihoz hasonlóak.

A Tokajban meghonosodott, illetve termesztett fajták a külföld érdeklődését is kiváltották. Az angol Banks eljuttatta pl. a vesszőket Dél-Afrikába — a Fokváros környékére —, de került belőlük a Dnyeszter partjára is.56 Fölismerték, illetve gyanították, hogy van valamiféle összefüggés a vulkanikus talaj és a borminőség között. A Tokaj és környéke borainak múlt század eleji rangsora:57 a legédesebb, legjobb aszúbor a tarcali, amelyet mézes máiénak is neveztek, ezt követi a tokaji és a mádi, a legtestesebb a tállyai, a legerősebb a zombori, a legfűszeresebb a pusztaszegi, a zsa- dányi, a legtartósabb a tolcsvai és az erdőbényei. Híres boráról Szerednye,58 Munkács59 és Beregszász. Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Máramaros vármegyékben csak gyengébb minőségű, ún. kerti borok készítésére nyílt lehetőség.60 Ha nem teszünk említést jónéhány szőlővidékről, ezt csak azért tesszük, mert boraik nem vették föl a versenyt az élenjárókkal, de meglétük — igen kiterjedt mértékben — része a XIX. század magyar kertkultúrájának. Nyitra vármegyében a Grassalkovitsok birtokoltak nagyobb szőlőterületet Csornok környékén,61 ahova Tokajból, Egerből és Budáról szerezték be a fajtákat. Pozsony vármegyében pl. a szentgyörgyi bor62 vetélkedik a badacsonyival. Szentgyörgy63 (szabad királyi város) költségvetésében szerepelteti a szőlőművelésre fordított kiadásokat is. A saját termésű borok kimérése64 lehetőséget teremt a szőlészet fejlesztésére is.

A szőlősgazdák azokat a fajtákat, amelyek nem felelnek meg a várakozásnak, kiirtják vagy beoltják.65 66

Tudomásunk van néhány nevesebb borkereskedőről is, közéjük tartozik a Felvidéken pl. egy Walz nevezetű, akinek 2200 akó űrtartalmú hordója felülmúlta a hei- delbergit, sőt a tatait is. Borkészlete 40—50 ezer akó között mozgott. Bécsben külön pincével rendelkezett. Még Bihar vármegyéből is vásárolt bort, amelyet tovább adott.

51 Ua.: 44. old.

52 Ua.: 44—45. old.

53 Hegedűs Á.—Kozma P.—Németh M.: i. m. 252. old.

54 Görög (1829): 46. old.

55 Ua.: 47. old.

56 U.: 49. old.

57 Ua.: 51. old., lásd még: fia.: 102—107. old.: részletesen ismerteti a borkészítés fogásait, a minőség megóvása érdekében tett intézkedéseket. A szőlőkultúra és annak társadalmi vetületére világít rá: Orosz István: A hegyaljai mezővárosok társadalma a XVII. században, különös tekintettel a szőlőbirtok hatásaira. In: Agrártörténeti tanulmányok. Bp., 1960. (Szerk.: Szabó István.) 3— 70. old.

58 Ua.: 52. old.

59 Ua.: 53. old.

60 Ua.: 55. old.

61 Ua.: 59. old.

62 Ua.: 60. old.

63 Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában. Bp., 1972. 103. old.

64 Ua.: 115. old.

65 Görög (1829): 65. old.

66 Ua.: 71. old.

23