A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)

Tanulmányok - Major Zoltán László: Adatok Debrecen város szociálpolitikájának kérdéséhez 1867-1914

A koldulás ügye

Debrecen városa már évszázadokkal korábban foglalkozni kényszerült rendészetiig a szegénykérdéssel. A város 1638-ban már megalkotott egy rendszabályt a koldulás ügyében, 1695-ben és 1700-ban pedig a város tanácsa ismét megtiltotta a koldulást. 1720-ban és 1824-ben pedig az ispotályi vegyes bizottság kimondotta, hogy a koldulás megszüntetendő. 1853-ban szigorú császári parancs tiltotta el a koldulást, s még ugyanebben az évben ugyanezt foganatosította a katonai rendőrség az utcánként való koldulás esetében.59 Nem csodálkozhatunk azon, hogy ez a nagyon súlyos társadalmi kérdés hosszú időre az érdeklődés homlokterébe került. Már az 1860-as években foglalkozott a helyi sajtó a koldulás megszüntetésének ügyével. Érdemes a Hortobágy cikkírójára figyelni 1864-ben: „Házaink küszöbét naponként 10—20 s néha több szegény lépi át, kik alamizsnáért esedeznek; hol van a kemény szív, mely — míg teheti — az igazi szerencsétlent egy darab kenyér vagy fillér nélkül elutasítani képes legyen...” Ezután a szerző azt fejtegeti, hogy néhány évvel azelőtt, már megszüntették a házán- kénti koldulást, de most ismét lábra kapott. Követendő példának tartja Nagyváradot, ahol eltörölték a koldulást, a valódi szegények és nyomorultak ott kellő ápolásban részesülnek.60 Ez az akut társadalmi kérdés a következő években is foglalkoztatta a lapot, amelyik hol a sok csavargóról, hol a kolduló gyerekekről írt. Azt javasolta, hogy a lakosság fizessen évenként bizonyos összeget a szegényügy céljaira, s így a koldusokat közköltségen tartva a lakosság nem lesz kitéve az utcai kéregetéseknek. Elképzelésében a cikkíró most Győr város példájára hivatkozott.61 Foglalkozott a kérdéssel a város vezetősége is 1867-ben, mint azt az Alföldi Hírlapban olvashatjuk. A városi közgyűlésen 1867. július 4-én és 5-én délelőtt indítványt adtak be a koldulásnak dologházzal egybekötött megszüntetésére. Simonffy Imre főkapitány elnöklete alatt Tamássy Károly, Fényes Menyhért, Rácz György, Oláh Károly, Makó István, Komlóssy Imre mint indítványozó több tisztviselővel és képviselővel együtt megbízást kapott terv- javaslat készítésére. Egyúttal kimondták, hogy a városkapitányi hivatal a vidéki koldusokat és kéregetőket a városból tiltsa ki, a helybeli koldusokat és nyomorultakat írassa össze, a csoportosan koldulást tiltsa be, intézkedjék, hogy a temetések alkalmával a koldusok ne a gyászházaknál kapják meg az alamizsnát, hanem az ispotálynál vagy az e célra kitűzött helyen.62

Ugyanebben az évben Tamássy Károly azt indítványozta, hogy szüntessék meg a koldulást és minden polgárt kötelezzenek évi adakozásra. így szerinte olyan összeg gyűlne össze, hogy a lelkiismeretes szegényeket bőségesen eltarthatnák. Ő maga 5 forintot ajánlott fel a nemes célra.63 Elvileg 1871. január 1-jére mondták ki a koldulás végleges megszüntetését, azonban a szükséges fedezetet nem tudván eldönteni, így az egész kolduskérdés megszüntetése ismét a jobb időkre várt. Csak 1892-ben került újra sor a koldulás megszüntetésével kapcsolatos intézkedésre, amikor összeült egy bizottság. Vecsey Imre főjegyző, Körner Adolf tanácsnok, Könyves Tóth Kálmán, Márk Endre és dr. Balkányi Miklós voltak tagjai. Rájuk bízták a régóta vajúdó szegényügyi javaslat kidolgozását.64 A tervezgetések mellett adományok is voltak a koldulásmegszüntetési alapra. Ilyen volt a helybeli ipar és kereskedelmi bank 1872. március 14-én kelt levele a polgármesterhez arról, hogy a múlt évi nyereségből 50 forint adományt

59 Herpay Gábor: A debreceni ref. Ispotály története. Debrecen, 1929. 94, 124. old.

60 Hortobágy. 1864. febr. 28.

61 Uo. 1865. júl. 16., 1866. aug. 26.

62 Alföldi Hírlap, 1867. júl. 8.

63 LengyelZ.: A szegénykérdés... i. m. 40. old.

64 Uo. 40. old.

131