A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)
Tanulmányok - Rácz István: A mezőgazdasági munkaerő Debrecenben a rendi korszak végén
annak, hogy telente a külső legelőkről a jószágot a szállásokra hajtották, s így szükség lett egyéni teleltető pásztorokra.24 Majorosnak rendszerint hosszú időtartamra szerződtek, egyesek egész életükre. Az 1833. évi tanyaösszeírás szerint Zilahi Sámuel szepesi tanyáján lakó László Péter 40 éves majoros s Nagy Mihály ugyancsak szepesi tanyáján majoroskodó 36 éves Lukács Mihály „gyermekségétől” ott élt; Pongor István ebesi és Bocskai Mihályné szepesi tanyáján 30-30 éve ott lakó majoros nevét jegyezték fel; Vetési István kösély- szegi tanyájára Mile István éradonyi születésű 65 éves majoros még 1782-ben „származott”, tehát 52 évvel azelőtt.25 A majorosok fizetése széles skálán mozgott, legalább annyira differenciálódott, mint a cselédeké. Egységes alapbérnek minden majorosnál a tanyai házban való lakást tekintették, ami annyira természetes volt, hogy külön nem is igen hivatkoztak erre. Ezen túlmenően az 1838. évi Alsójárásra vonatkozó majoros összeírás konven- ciós, gazda kenyerén élő és fizetés nélküli majorosokat különböztetett meg: a 317 fő közül 352 került a konvenciós, 64 a gazda kenyerén élő és egy pedig a fizetés nélküli rovatba. Ilyenformán a majorosok 79%-a konvenciós fizetést kapott, 21%-a a gazda kenyerén élt s az egy fizetés nélkülit pedig jellegében teljesen egyedi esetnek kell minősítenünk.26 A majorosokat készpénzben, természetben vagy a kettő kombinációját alkalmazva fizették. Az 1824. évi cselédösszeírás 12 forinttól 80 forintig a legváltozatosabb majorosfizetéseket tünteti fel. Az aránytalan készpénzkonvenció hátterében több ok húzódott meg. Sokszor a majorosnak feleségével együtt állapították meg a fizetését, ezért szökött az átlagosnál magasabbra. Előfordult, hogy a készpénzfizetést csak a téli munka után állapították meg, nyáron a majoros külön „mint napszámos fizetődik”. Olykor a pénzbért élelemmel és ruházattal egészítették ki. A természetbeni konvenció meghatározott földterület használatát jelentette. Varga Mihály egyik majorosának téli fizetését 1824-ben félnyilas vetésben állapította meg, amit nyáron napszámos munka lehetőségével egészített ki. Másik majorosának pedig évi 2 köböl vetéssel fizetett (egy köböl=600 □ -öl). A gazda kenyerén élés élelemmel és ruházattal való ellátásra szorítkozott. Az ilyen majorosok rendszerint idősebbek voltak. Az Elek Ferenc tanyáján élő 75 éves Kenderesi János 1824-ben már 34 éve szolgált majorosként s neki — a bejegyzés szerint — „nints béri, tsak mikor mire szüksége”. Csapos Mihályné Boros György nevezetű majorosának még szűkebbre szabta a fizetését, mert „tsak a lakás, őrlés, fütölék a conventioja”.27 2. A munkaerő értékelése Amennyiben a polgári vagyon szempontjából megkíséreljük a rendelkezésre álló külső munkaerő egészének a mérlegszerű megvonását, számos olyan kérdés vetítődik elénk, amelyekkel a cívisek is számot vetettek. Közülük hármat feltétlenül ki kell emelnünk: számszerűen elegendő munkaerő állott-e rendelkezésére, milyen minőségű volt és alkalmazása milyen terhet rótt a tulajdonosokra. A válaszadás során természetesen a munkaerő érdekeltségének a szempontjai közül is több felszínre kerül. 24 Szabó István: i. m. 235. old. 25 IV. A. 1011/k. 207/1834. 26 IV. A. 1011/k. 90/1840. 27 IV. A. 1011/k. 344/1824. 117
