A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)

Kronológia - Gazdag István: Debrecen város történeti kronológiája V. 1848-1849

október 8. Komlóssy Imre Debrecen országgyűlési követe tudósítja a város vezetősé­gét arról, hogy Perczel Mór és Görgey Artúr seregei elfogták Róth osztrák tábornok 6000 fős seregét. Hírt ad arról is, hogy Bécsben népítélettel felakasztották Latour hadügyminisztert. október 10. A város közgyűlése elhatározta, hogy a Jellasics-féle betörés hírét nép­gyűlésen hirdeti ki, a népgyűlés szónoka Könyves Tóth Mihály volt. október 19. A debreceni nemzetőrség 1. és 11. gyalogos és 2. lovas század elindult az aradi táborba. Velük ment — tábori lelkészként — Könyves Tóth Mihály is. október 21. A közgyűlés elrendelte a népfelkelés megszervezését. A kormány erre vonatkozó rendelete csak 23-án került a képviselő-testület elé. október 23. A közgyűlés elrendelte az útlevélvizsgálatot, a kapuknál őrállomásokat létesítettek, a bejövökről naplót vezettek. A kapitányi hivatal utasítást kapott, hogy a moldovai és oláhországi menekülteket — akiknek egyik letelepedési helyéül Debre­cent jelölte ki a kormány — tartsa szoros rendőri felügyelet alatt, társalkodásukat és levelezésüket figyelje meg. október 24. A város közgyűlése kimondta, hogy a zsidók is felvehetők a nemzetőrök közé, ha arra „képesek vagy érdemesíthetek”. október 28. A közgyűlés határozattal kívánta biztosítani a 180 tagú képviselő-testület érdemi munkáját. A határozatképességet biztosító 40 főt az utcagyűléseknek kell a jövőben beküldeni. november 8. A Casinó átalakult honvédelmi egyletté. november 9. A képviselő-testület tejhatalmú honvédelmi bizottmányt küldött ki, de ez másnap feloszlott. november 16. A városi közgyűlés a hadiipari jellegű salétromgyár alkalmazottait fel­mentette a nemzetőri és más szolgálat alól. november 19. Horvát hadifoglyok — 1144 fő — érkeztek Debrecenbe. 22-én tovább indultak Szatmárba. Közben Szatmár megyébe betörtek a románok, mire a foglyokat visszahozták a városba. november 20. A debreceni nemzetőrség 7. és 9. gyalogos század és tüzérségének fél- ütege Erdélybe indult. Két nap múlva követte őket az 1. lovasszázad. december 1. A Rickl-cég négy hordó salétromot akart Nagybányára szállítani a városkapitány engedélye nélkül. A néptömeg megrohanta a szállítmányt, s a keres­kedőt az ellenséggel való cimborálással vádolta meg. december 2. Újra — immár harmadszor — megszervezték a teljhatalmú honvédelmi bizottmányt, Bayler István elnökletével. december 4. Debrecenbe érkezett Bem József tábornok, az erdélyi hadak főparancs­99

Next

/
Thumbnails
Contents