A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)

Tanulmányok - Gazdag István: Debreceni alapítványok az első világháború előtt

Sokan a diákok élelmezésére adományoztak, hoztak létre alapítványt, mások a kollégiumi kántus tevékenységét kívánták segíteni. Tököly Sabbas kir. tanácsos, aranysarkantyús vitéz 1842-ben 1000 ezüst forintot hagyott a kántusra „Érzékeny emlékezettel még 29 esztendők után is lévén azon örömemről, melyet azon harmonika éneklés bennem okozott...” Szinte minden időszakban akadt támogatója a Nagykönyvtárnak, a főiskolai szertáraknak. A Kollégium fejlődését, növekedését segítették azok, akik tanszék alapítására adományoztak. A város és az egyházkerület által szervezett tanszékek mellett tanszék alapítónak iratkozott fel: I. Rákóczy György, Apafi Mihály erdélyi fejedelmek, Cseh-Szombati József orvos, Récsei János református esperes, Szombatiné Veresmarty Zsuzsanna, Péczely József tanár, Szegedi Sándor tanár, Szártóry Imre, Soós Gábor, Kövesdi János.

A Kollégium számára adományozók, alapítók többsége természetesen református volt, de találunk más felekezetűeket is köztük. Nyerges Péter római katolikus pap 1770-ben 1000 rhénes forintot hagyott a kollégiumban tanuló református ifjak számára, Szakszó Rezső debreceni római katolikus plébános 1886-ban 50 forintot adott az ének-zene tanszék tőkéjéhez. A Fumagalli alap létesítője több mint 4000 koronát katolikus és református diákok segítésére. Balla Athanáz, aki Macedóniában született, német és holland egyetemeken tanult, orosz császári szolgálatban volt, 22 évig alapítványának kamataiból a görögkeleti vallásúakat kívánta segíteni. Több evangélikus is létesített alapítványt. Feliratkozott az adományozók listájára néhány zsidó polgár is. Biedermann Eisig nagykereskedő írta alapítólevelében: „A debreceni főiskolának egyik fő jellemvonása volt századokon át, hogy a tudományok fejlesztése mellett nem felejtkezett meg soha más felekezetekkel szemben a nemes toleranciáról és az igazi szabadelvűségnek mindenkor megingathatatlan bástyája volt.”

Az alapítványok második csoportjánál a célok már szélesebb körben mozogtak. Az állam, illetve az állam igen sok feladatát átvevő város alapvető, funkcionális feladatát (szociális, városfejlesztő, egészségügyi stb.) alapok, alapítványok létrehozásával kívánta megoldani. Bizonyos tőkét elhelyeztek a város pénztárában — amely azt azonnal kamatra bankokba helyezte ki — és a tőkét érintetlenül hagyva annak kamatából, vagy bizonyos esetekben a tőkét is megbontva igyekezett a meghatározott célt teljesíteni. A célokból néhány: hajléktalanok, árvák, koldusok segélyezése, mentőegyesület létrehozása, diákok-inasok segítése, kórház-kisdedóvó-iskola-szegényház- dologház építése, siketnémák-vakok támogatása, nyugdíj létesítése, színház-irodalom támogatása, ármentesítés, szobor alap stb.

Az adományok, alapítványok a XIX. század közepéig pénzintézeti funkciókat is betöltötték, tőkéiket kamatra történő kihelyezéssel növelték. A kölcsön adott összegek változóak voltak, magánszemélynek 500 koronától 4000 koronáig terjedtek.8 Az alapítványok, alapok kezelője Debrecenben a Kollégium, illetve a város számvevő- széke volt. A tételes elszámolásra év végén a zárszámadáson belül került sor.

Az alapítványok összeg szerint széles skálán mozogtak. A kollégiumi alapítványokból a legnagyobb a Szártóry-alap volt, amelynek összege 1911-ben 800 000 koronára rúgott. Ezt követte Andaházy-Szilágyi Mihály által adományozott több mint 300 000 korona. Soós Gábor ügyvéd és képviselő alapjának értéke 1911-ben 231 680 korona volt. Kövesdi János az „arany cívis” alapjának értéke 166 000 koronát tett ki.

8 Néhány példát sorolunk fel az alapítványokból felvett kölcsönökre: Pálfy István 2600 kr„ Halász Károly 1500 kr., Kis József 250 kr., Tóth Sándor 600 kr., Orosz István 1700 kr., Bartók Imre 2500 kr., Tóth Sándor 4000 kr. HBML. IV. B. 1409/c. 79. Alapítási pénztári könyv 1883.

81