A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)

Tanulmányok - Papp Klára: Balkáni kereskedők a XVIII. századi Bihar megyében

helyen, Hátszegen, Fehérváron, Szászsebesen és Szászvároson laktak. Kiváltságolását a következőkkel zárja: „Explicálván mindazonáltal ezek közül mindenestül fogva az váradi görögöket.”10 Nagyváradon tehát ekkorra már dokumentálható a kereskedő réteg jelenléte, bár a város török uralom alá kerülése kétségtelenül továbbvonulásra is adhatott késztetést.11 Az ugyancsak az erdélyi fejedelem fennhatósága alá tartozó Debrecen mezőváros jegyzőkönyvében 1618 októberéből származik a görögökről szóló első bejegyzés, amely szerint 12 forint ellenében árulhatták a szabadsokadalom- ban, s hétfőn „12 óráig, sátorban, de nem boltban” portékáikat. A debreceni görögök 1667-től a bécsi udvar felső-magyarországi kereskedőknek adott kiváltságlevelét tartották magukra érvényesnek.12

A török alattvalók kereskedése a hódoltsági területen is jelentős mértékben gyarapodott. Jellemző, hogy 1659-ben már Bécsbe szállító szerbekről is tudunk.13 Kecskeméten, Gyöngyösön s Egerben is jelentős számú kupec élt, különösen a Duna— Tisza közén és a Temesközben jellemzik úgy a feldolgozások tevékenységüket, „hogy a kereskedelem már ekkor teljesen a görögök kezén van”. Igaz, kompániák nincsenek, mint az említett erdélyi vagy a felvidéki (Miskolc, Kassa, Tokaj stb.) városoknak, amit indokol: „nem kellett közösen összefogniuk annak érdekében, hogy jogukat elismerjék”.14 Minden bizonnyal nem állt fenn az a veszély sem, amire a fehérvári görögök panaszkodtak 1648-ban: „a zsidók a döghalál miatti fogyatkozásukat kihasználva átvették pozícióik egy részét, ugyanakkor a terhekből nem vállalnak annyit”.15

A XVII. század közepére az idegen kereskedőelem annyira megszaporodott a királyi Magyarországon, hogy irányításukra — Erdélyhez hasonlóan — itt is intézkedéseket kellett tenni. Ezért került sor arra, hogy a nádor országos felügyelőt (praefectus seu inspector) nevezett ki föléjük, jellemző módon Felső-Magyarország főpostamesterét. Soós Gábor bizonyára funkciójából eredően a postaszolgálatban is számított tevékeny részvételükre, ahogyan hasonló adatok vannak pl. a szebeni és a fehérvári görögök postatartásáról 1678-ból.16 Debrecenben, ahol a privilegiális levél megszerzésével egy időben a helyben lakásra is engedélyt kaptak, számuk 1686-ra már több mint háromszorosára nőtt (tíz helyett harminchatan vannak). Ebben az évben contributio gyanánt 800 forintot fizettek a „török ároskereskedő rendbeli atyafiak”, akiknek jelenlétét a helybeliek főleg a polgárok által is űzött török árucikkforgalom miatt tartották konkurenciának.17 Kezdetben a görögök tevékenysége mellett szóló érvek szemmel láthatóan erősebbek az államhatalom számára, mint azok az érdekek, amelyek a város vezetését a velük való szembefordulásra vezették. Valószínűleg azért kerülhetett rá sor, hogy I. Lipót 1690-ben az 1667-ben még „a királyi kincstári jó- szágok”-on való szabad letelepedés és kereskedés céljából kiadott szabadalomlevelet a debreceni görögök számára külön is megerősítette, sőt kiemelt szerepet juttatott

10 MGSz. 1898. 402. old. Az ő szabad kereskedésük is korlátozódik azonban „kivéve a marhákat” — jelzi a szöveg.

11 Schäfer L.: i. m. 1. sz. 52. old.

12 ZoltaiL.: i. m. 8. old. „Macedóniából származó kucó-oláhoknak vagy cinzároknak” nevezi őket. A szabadalomlevélről Debrecen története II. k. (Szerk. Rácz István) Db 1981. 365. old.

13 Takáts S.: A dunai hajózás a XVI—XVII. században — MGSz. 1900. 207. old.

14 Marta Búr—Markovska: Balkanite i. m. 7—8. old. és Füves Ö.: Görögök a Duna—Tisza közén i. m. 92. old.

15 Erdélyi kereskedők szabadalomlevelei — MGSz. 1898. 403—404. old.

16 Uo. 404—405. old. és Országos felügyelőség a görög kereskedők fölött — MGSz. 1895. 79—80. old.

17 Zoltai L.: i. m. 17—18. old. 1656-ban még külön bírságpénzt kellett annak a két debreceninek fizetni (200 forintot), akik török alattvalókkal akartak kereskedőtársaságot létrehozni.

13