A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)

Tanulmányok - Ujlaky Zoltán: A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara tevékenysége a nagy gazdasági válság időszakában 1929-1933

szüntették a külföldre szóló fizetéseket. A gazdasági válság a kapitalizmus addigi legsúlyosabb megrázkódtatását idézte elő Magyarországon is. Kiéleződtek a kapitalizmus ellentmondásai s erősödött az a vélemény, hogy állami beavatkozással kell segíteni a válságból való kilábolást.2

A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara igen sokoldalú érdekvédelmi tevékenységet folytatott a nagy gazdasági válság idején. Az önkormányzati testületek — közgyűlés, elnöki tanács, szakosztályok — által jelentősnek tartott és többször is tárgyalt néhány kérdéscsoportot tekintünk át a következőkben.

Kisipari és kiskereskedelmi kölcsön

Igen jelentős és sokszor tárgyalt kérdés a kisipari és kiskereskedelmi kölcsön ügye. Az első kisipari hitelakció már 1924-ben megindult, majd újabb akciókat szerveztek 1925-ben és 1927-ben. A kiskereskedelmi hitelakciót 1929-ben indították el. Mivel a vidéki vállalkozóknak igen kevés jutott volna a kölcsönkeretből, a kamara megkeresésére a Debreceni Takarék és Hitelintézet Rt. a kiskereskedők és kisiparosok hiteligényének ellátására 100 ezer P-t ajánlott fel, egyenlően megosztva a két csoport között. A kölcsön két évre szólt. Az ügyet 1929. február 7-én tárgyalták a kamara egyik alelnökének vezetésével tartott értekezleten. Az állami kölcsönről ekkor még nem történt döntés, a debreceni kiskereskedők és kisiparosok a felajánlott hitel sürgős folyósítását kérték, s a feltételeket beszélték meg. 1929. február 13-án újabb értekezletet tartottak, megállapították, hogy a kölcsön összege személyenként 500 P, kivételesen 1000 P lehet. A kölcsön 10%-át veszteségtartalékul a banknál visszatartották. A kölcsön iránti kérelmeket 1929. február 26-án és 27-én bírálták el: 201 kisiparos és 50 kiskereskedő jelentkezett, 161 iparos és 36 kereskedő kérelmét javaslattal látták el a bizottságok, s 41 100 P iparos- és 12 900 P kereskedő-kölcsönt javasoltak.

A Városi Takarék és Hitelintézet Rt. 1930. január 30-án közölte a kamarával, hogy a kölcsönt felvevők között vannak, akik a havi törlesztéssel elmaradtak, illetve egyesek még nem is törlesztettek semmit, 13 iparos és 5 kereskedő volt hátralékban. A kamarát kérték, hogy szólítsa fel az illetőket kötelezettségeik teljesítésére. A kamara a véleményező bizottsági tagoknak küldte ki az adósok névsorát, hogy ők írjanak az általuk javasolt személyeknek. 1930. április 5-én az asztalos szakosztály elnöke jelentette a kamarai hivatalban, hogy a Városi Takarék igazgatója rátámadt, amikor a kölcsönfizetésre mérsékelt haladékot kért. A bankigazgató hangoztatta, hogy „ma nem a Károlyi forradalom, nem a kommunizmus korát éljük, hanem a magántulajdon alapján állanak” s a kölcsönök visszafizetését követelte. Egyes asztalosoknak sok munkája van, akiknek nincs, azok nem járnak a munka után, s pert indít a véleményező bizottság tagjai ellen. A szakosztályi elnök ezt nagyon sérelmesnek találta, „mert a nagy munkanélküliséget úgyis súlyosan érzik s ma nem szolgál a kedélyek megnyugtatására, ha a munkával nem bírókat azok ellen izgatják, akiknek mégis akad valami munkájuk”. Az egyik kamarai tag rövid úton figyelmeztette az igazgatót eljárása helytelenségére, s ezzel irattárba tették az iratot. 1931. március 16-án a szobafestők megbízottai kértek fizetési haladékot, mert a nagy munkanélküliség miatt a kölcsönökből kisebb részletek még nincsenek visszafizetve, mert egész télen munka nélkül voltak, s pénzük nincs. A bank az adósokat végrehajtja, mert a kölcsön március 16-án jár le. Legalább egy negyedévi haladékot kértek.

1931. július 15-én a kölcsönt visszafizetett kisiparosok egyike azt kérte a kamará2. Uo. 609—611. old.

124