A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Debrecen mentőszolgálata
ken elnökként más megyék mentőállomásainak vezető főorvosai szoktak közreműködni. Szólnunk kell arról is, hogy dr. Osgyáni Zoltán és dr. Szép Imre főorvosok hosz- szú évek óta részt vesznek a Debreceni Orvostudományi Egyetem hallgatóinak oxyo- lógiai képzésében. Előadásokat, gyakorlatokat tartanak és vizsgáztatnak. Ezáltal nemcsak saját dolgozóik szakismeretének gyarapítását segítik elő, de a jövő orvosait is ellátják az elsősegélynyújtó, betegellátó ismeretekkel. Ezenkívül más formájú segítséget is ad még a mentőállomás az egyetemi képzésnek. Nevezetesen a hatodéven, azaz a szigorló évben a sebészeti gyakorlaton belül kéthetes mentős gyakorlatra vannak kötelezve a hallgatók, s ezt a mentőorvosok mellett, a debreceni állomáson töltik el. Az egyetemi oktatás segítésén túl további feladatok várnak az állomás dolgozóira az egészségügyi, elsősegélynyújtási ismeretek széleskörű propagálásában. Az általános iskolákban az „elemi fokú elsősegélynyújtás”, a középiskolákban az „alapfokú elsősegélynyújtás” oktatásában ugyanis a mentőorvosok és a mentőtisztek működnek közre. De az állomás támogatja a különböző munkahelyek, intézmények dolgozóinak egészségügyi, elsősegélynyújtó ismereteinek kialakítását is. Mindebből kitűnik, hogy az állomás képzési munkája kétirányú. Egyrészt az OMSZ személyi állományához tartozók részére különböző szintű elméleti és gyakorlati képzés. Másrészt egyéb egészségügyi és társszerveknél, pl. iskoláknál, üzemeknél folyó oktatás. A mentőszolgálat Hajdú-Bihar megyei 300 fős állománya éjjel-nappali szolgálattal igyekszik humanitárius feladatát ellátni. Ezek során az is előfordult, hogy mentők életüket áldozták (Gönczi Imre és Fige János) munkájuk végzése közben. Debrecen’s Ambulance Service Ernő Szűcs The author describes, by way of introduction, the establishing of the nation’s first (Temesvár) and then of the Budapest (BÖME) ambulance societies. Subsequently he outlines who were responsible for creating such a society in Debrecen (organization by Dr. István Derakassy and Dr. Péter Burger; donation by Bálint Ármós, etc.). This is followed by a presentation of how in the consecutive periods up to now people in the ambulance service were equipped (primarily in terms of transportation) both in Debrecen and elsewhere in the county. After this a brief description follows concerning the former and the present-day ambulance stations in Debrecen. A separate section treats the organizational changes that have taken place, how the volunteer establishment became a city, and later a state, organization, as well as how the one-time subdivision of the fire-station became a self-contained service divison encompassing the ambulance network in the whole county. The longest part of the author’s study is devoted to a description of ambulance activity. This thematic divison is treated under the subchapters “Service”, “Training”, and “Mass Accidents”. The concluding part commemorates those people in the service who died while performing their duty for their fellow human beings. Скорая помощь в городе Дебрецене Эрнё Сюн В вводной части автор описывает создание первой в стране (Темешварекой), а затем будапештской (БЁМЕ) службы скорой помощи. Затем сообщает, что кому обязаны созданием местной дебреценской службы скорой помощи. (Организационная работа: д-р. Иштван Дерекашши и д-р. Петер Бургер, пожертвования: Балинт Армош и другие). В работе показано, что за все время существования вплоть до настоящего времени каким оборудованием, в первую очередь какими средствами передвижения обладала деб108
