A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: Debrecen mentőszolgálata

Anélkül, hogy a közölteket részletesen elemeznénk, érdemes felfigyelni arra: az első világháború előtt a legmagasabb esetszám is éppencsak meghaladja a másfél ezret. A háború által érintett öt évben (1914—1918) azonban ugrásszerűen megnő a kivonulások száma, kiváltképpen az 1915-ös évben. Ez a változás a vöröskeresztes vonatokkal hozott nagyszámú beteg és sebesült katona szállításával kapcsolatos. De megemlítendőnek tartjuk azt is, hogy a háború utáni esztendőkben magasabb számértékű adatok vannak, mint 1914 előtt voltak. Az esetszámok 1922-ben a kétezret, a következő évben a háromezret, 1928-ban pedig már a négyezret is túlszárnyalták.

Meg óhajtjuk még jegyezni, hogy 1923-tól állnak rendelkezésünkre a mentőkocsik által megtett kilométerszámok. Az említett évben 16,4, 1924-ben 15,5, 1925-ben 16,7, 1926-ban 21,1, 1927-ben 27,1, 1928-ban 29,2 ezer km-t futottak Debrecen mentőkocsijai. Ezekből azonban az 1925-től 1928-ig terjedő időszakban, az egyes években, az előző sorrendben: 1,7, 6,3, 8,2, 12,6 ezer km-t a mentőautók tettek meg. Az esetszámokhoz hasonlóan a megtett kilométerek száma is egyértelműen a szolgálat emelkedő igénybevételét tükrözik.

Szólnunk kell arról is, hogy működésének már korai periódusában megkezdte a debreceni szervezet a szolgálat egy speciális formájának, a mozgóőrségnek a rendszeres alkalmazását. Azaz a balesetveszélyes rendezvények (pl. lóverseny, napjainkban labdarúgás, motorverseny stb.) vagy különösen nagyszámú személy részvételével járó megmozdulásokra (virágkarnevál, május 1., augusztus 20.), ha a rendezőszerv kéri, a helyszínekre előre kiküldött mentőőrséget adnak.

Jelenleg a szolgálat reggeltől (7.30-tól) másnap reggelig tart. Az átadás-átvétel előírt formában a garázsmester és a főápoló jelenlétében történik. A belépő gépkocsi- vezetők kötelesek elvégezni az ún. „A” kocsivizsgálatot, vagyis meggyőződniük, hogy az átvételre kerülő kocsi megfelel-e a KRESZ-ben előírtaknak. Megfelelőek-e a berendezések? Jól működik-e a fék, a kormány, a hangjelzés, a forgótükrös kéklámpa, a megkülönböztető jelzések? Rendelkezésre állnak-e, és van-e elegendő üzemanyag? Mindezt annak érdekében, nehogy kivonulás közben beteggel álljon le a kocsi.

Egyébként a szolgálat a diszpécser központ riasztására — amely nemcsak a megyével, hanem a Tiszántúl egészével is állandó kapcsolatot tart — nappal egy, éjjel két perc alatt köteles elhagyni a laktanyát. A leírtak rendkívüli áldozatkészséget, kiváló munkafegyelmet, hivatástudatot igényelnek a dolgozóktól, akik bizony sokszor nehéz körülmények között végzik havi 250 órás munkájukat. A szolgálatban a gépkocsivezetőkön, ápolókon kívül részt vesznek a mentőorvosok, a mentőtisztek is.

Városunk első mentőorvosa az a Derekassy István volt, aki Budapesten született 1866-ban, de Debrecenben érettségizett a Református Kollégium Gimnáziumában, majd egyetemi tanulmányait a fővárosban végezte, ahol 1887-ben részt vett a BÖME megalapításában. Az ott végzett munkájáért többször kitüntették.

Debrecenbe 1896-ban nevezték ki tűzoltó-mentőtisztnek. Hervadhatatlan érdemei voltak városunk mentőegyesületének létrehozásában, magasszínvonalú működtetésében. Ezért tevékenysége elismeréseként 1937-ben kitüntették a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével. Szolgálata alatt (1935. dec. 31-ig) csupán Debrecenben 120 533 esetben nyújtottak segítséget az általa vezetett mentők.

Derekassy 1938-ban meghalt. A várostól díszsírhelyet kapott a Köztemetőben. Az egykori újságcikk szerint temetésén: „A búcsúbeszédek után mentőorvosok vették vállukra a koporsót és úgy vitték a gyászkocsihoz. A kocsi oldalán díszkíséret lépkedett és a tűzoltók fáklyái lobogtak az alkonyaiban. A tűzoltók kürtöse búsan fújta kürtjét, és a sírnál, míg a koporsót leengedték, a tűzoltóautók szirénái búgtak.”27 Szerepkörét 1937. jan. 1-től dr. Tőkés László vette át.

27 Debreczen, 1938. febr. 22.

105