A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)
Tanulmányok - Balogh István: Két város története az új monográfiák tükrében
KÉT VÁROS TÖRTÉNETE AZ ÚJ MONOGRÁFIÁK TÜKRÉBEN Balogh István I. A magyar várostörténeti kutatás mind módszertani, mind szemlélet tekintetében a felszabadulás után újult meg. E megújulásnak köszönhetó'en ma már világosabban látjuk azokat a tényezőket, amelyek a korai Árpád-korban és azt követően a XIV— XV. században a magyarországi városok létrejöttében közreműködtek. A két világháború között a korai magyar városi fejlődés megindítójának a kiváltságleveleket tekintették. Ezekkel a kiváltságlevelekkel az uralkodók ruházták fel a nagyrészt idegenből, főleg Itáliából betelepülő vendégeket (hospeseket) akik részben bizonyos mesterségeket űztek, vagy az árucsere lebonyolítói voltak.1 Az első árucsere-központok a tatárjárás előtt a királyi székhelyeken, Esztergomban és Székesfehérvárott alakultak ki, de létrejöttek ilyenek a várispánsági központokban is. A tatárjárás után IV. Béla tudatos országépítő politikája számos, korai, városi funkciót ellátó települést ruházott fel a fehérvári hospeseket megillető kiváltság- levelekkel. A sárospataki hospesek 1201-ben kelt kiváltságlevele alapján meg lehet állapítani a korai városok lakóinak szabadsága mértékét, amely elsősorban a bíráskodást és a helyi egyház feletti patronátust jelentette. A tatárjárás után számos település kapott ilyenféle kiváltságlevelet, ezek egy része a fehérvári hospesek privilégiumát tekintették mintának. Az bizonyos, hogy az Árpád-kori városi kiváltságokkal felruházott települések általában magas szintű igazgatási központok voltak, ahol már a társadalmi munkamegosztás fejlettebb fokot ért el és a közlekedést elősegítő szárazföldi és vízi utak metszéspontjában állottak.1 2 A hospes szó jelentése vendég, e névvel illették a korai Árpád-korban az önként betelepülő idegeneket, akik a magyarországi városfejlődés kezdeti szakaszában a vásárhelyeken, az árucsere központokban letelepedett, nagyrészt kereskedelemmel és kézműiparral foglalkozókat, akik e név mellett a XIV. század elejétől kezdve gyakorta használják a cívis nevet is. Ez a kettős elnevezés azután általánossá vált, majd a XV. században az oklevelekből eltűnik a hospes szó. A XIV. században nemcsak a királyi birtokok, hanem a nagyobb földesurak birtokigazgatási központjaiban, a jobbágyfalvak tömegéből jogilag is kiemelkedő helyek, mezővárosok lakóit is e névvel illetik. Mivel a korai oklevelekben emlegetett hospesek nagyrészt idegen, itáliai és nyugati területekről betelepülő jövevények voltak, a két világháború között — elsősorban a német településtörténeti irodalomban hangoztatott vélemény nyomán — általánosan 1 Hóman Bálint: Magyar városok az Árpádok korában. Bp. 1908. 2 Magyarország története 1/2. (Szerk.: Bartha Antal) Bp. 1984. 1116—1117, 1128—1130. old. 7
