A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)

Tanulmányok - Tóth Béla: Az 1704. évi kollégiumi törvények

„... mit cselekedjünk ilyen extremitásokban ? hogy magunkat opponáljuk, nincsen erőnk reá, sem fegyverünk, sem kőfalunk, mezőben minden marháink, javaink, ha fegyverkezni kezdünk, elvesztünk.”8 S ettől kezdve az 1703—1704. évi jegyzőkönyvek tele vannak a külső-belső nyugtalanság jeleivel s a veszélyek elhárítására tett intézkedésekkel (pl. a „ráczság” közeledésének hírére, 1704. május 5., július 14.).

Esze Tamástól tudjuk, hogy már 1703-ban egy Rákóczihoz készülődő szabadcsapat állott Debrecen alatt.9 Ladányi Sándor pedig azt írja, hogy a kuruc Esze Tamás és Szász András már a felkelést „megelőzőleg is levelezésben álltak a kollégium ifjúságával”. Szász Andrásnak egy Sámuel nevű szolgája elhozta Rákóczi brezáni kiáltványát is a kollégium diákjainak.10 11 Az ifjúság Rákóczi iránti vonzódásáról, sőt a seregébe állásáról, mind Barcsa János, mind Esze Tamás olykor túlzott állításokat is megkockáztatnak.11 Ehhez járult még az, hogy a tanuló ifjúság száma a többi református kollégium (Várad, Pápa, Sárospatak) megszűnése, üldözése következtében is egyre emelkedett. A tanárok száma viszont nem volt kielégítő. Ezt a helyzetet mérte fel a tanács, mikor 1704. február 2-án így intézkedett: ,,A’ Scholában szükséges lévén a tanítás és vigyázás, feles (ma= sok) a Deákság, a Collegiumok az hazában mind elpusztítanak, ide gyűlnek minden felől: ezért Professzorságra Academiákbul mostan lejött becsületes, iffjak Debreczeni Herczeg János és Kecskeméti György úr[ak] hívattatnak.”12 Úgy látszik, a tanács e helyzetben elsősorban a belső tűzfészkek eloltására gondolt, ezek közt is elsőként a kollégiumi ifjúság lecsendesítésére, fegyelmi rendjének megerősítésére. A dolog azonban egyelőre visszafelé sült el: a diákok az intézkedésekre fellázadtak. Ennek első nyoma ugyancsak a városi jegyzőkönyvben olvasható, július 2-ről. „... a Collégiumbeli Gregarius Coetus rebellalt pártot ütött és Tisztek (ma: kötelességük) Professorok és Tanács ellen étszakának idején conspirálván bizonyos punctumoknak statuálása végett, mellyeket acceptálni nem akarnak.” Július 23-án pedig így folytatódott az ügy: „A Scholabeli Iífjúság a felső napokban némelly Punktumok eleikbe való szabásán felzendülvén s conspirálván megcsendesedett ugyan, mindazáltal, hogy Tiszteket értsék, a Törvényeket el olvastattuk előttök, az Auditóriumban jelen lévén mindnyájan T. Praedicator és Professor Uraimék is, a Nemes Tanácsnak és Communitásnak öregeivel együtt.”13 Mindezekből világosan követhető, hogy a kezdeményező a tanács volt „bizonyos punctumok”-nak az ifjúság elé adásával, melyeket az elfogadhatatlanoknak tartott, s az az amúgy is nyugtalan helyzetben „rebellált”, fellázadt.

Az események további folyásáról abból a terjedelmes levélből van tudomásunk, melyet a tanács 1704. augusztus 24-én a kollégiumi ifjúsághoz (iuventuti scholasticae) intézett, s melyben az egyház vezetőségével egyetértésben elrendeli az új iskolai törvények végrehajtását. Ebből mind a lázadás okairól, mozzanatairól, mind a tanács határozott állásfoglalásáról pontosan értesülünk. A levélben azt írják, hogy az ifjúság „legközelebb ennek a Collegiumnak világos Articulusai ellen nem tudatik micsoda

8 HBmLIV. A. 1011/a, 25. k. 645. old. Debrecen magisztrátusát ettől kezdve az egész idő alatt nagyfokú óvatosság s az ezzel járó ingadozás jellemzi. Egyetlen elv vezeti őket, a város megtartása a nehéz időkben, jövőjének biztosítása. L. Szendrey István: Debrecen a Rákóczi-szabadságharcban. In: HBmLÉ I. (Szerk.: Gazdag István) Db. 1974.

9 Esze Tamás: A református Esze Tamás. Bp. 1941. 11. old.

10 Ladányi Sándor: II. Rákóczi Ferenc pedagógiai és művelődéspolitikai törekvései stb., Theológiai Szemle 1978. 162. old.

11 Barcsa János: A tiszántúli reformátusok a kuruc korban. Debrecen, Prot. Lap. 1906. 680—681. old. szerint, a debreceni Kollégium diákjai közül sokan lettek kurucokká, „a Series Studiosorum- ban fel van jegyezve, ki esett el a trencsényi vagy más csatákban”. 680. old. A Seriesben ilyesminek nyoma sincs.

12 HBmL IV. A. 1011/a. 25. k. 721. old.

13 Uo. 811., 816—817. old.

27