A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 12. 1985 (Debrecen, 1985)
Tanulmányok - Bollmanné Máthé Györgyi: Debrecen és környékének környezetvédelme
van. Névadó fajuk a magyar csenkesz (Festuca vaginata). A viszonylag fajgazdag gyepben jellemző' és gyakori fajoknak számítanak: Syrenia cana, Alkanna tinctoria, Gypsophylla arenaria, Alyssum tortuosum, Ephedra distanchia, Fumana prucum- bens, Dianthus serotinus, Koeleria glauca, Stipa sabulosa, Euphorbia segueriana, Minuartia setacea stb. Gyakoriak az általános sztyeprét-fajok is: Potentilla arenaria, Silene otites, Helianthemum ovatum, Helianthemum canum, Thymus fajok, Carex stenophylla stb. A magasabb talajvízállást jelzik a homoki káka (Holoschoenus ro- manus) és a rozmaring levelű fűz (Salix rosmarinifolia) megjelenései. A nyílt homoki pusztagyepekben a talajt legtöbbször összefüggő moha-zuzmó együttesek fedik be. Ilyenek a Caloplaca flugens, a Lecanora lentigea, a Syntrichia ruralis, a Tortella inclinata, a Parmelia-, Bryum-, Cladonia-fajok stb. Különösen a nyári, száraz periódusokban a talajzuzmókat a szél továbbgörgetheti. Ezt nevezzük úgynevezett „manna-jellegnek”. A nyílt homoki gyep talaja még mindig csekély humusztartalmú (0,5—1%) váztalaj, amely azonban már jó alapot teremt a homok befüvesedésében a szukcesszió következő tagja; a zárt homoki gyep (homokpusztarét) kialakulásához. A homokpusztarét (Astragalo-Festucetum sulcatae) zárt gyepszintű társulás (gyepborítás: 80—100%). A társulás alatt a homok már teljesen megkötött formában van jelen, ezt jelzik a talaj humuszrétegének vastagodásai is (humusztartalom 1,5% körül). Ebbe a zárt gyepbe telepednek be azután az első cserjék és fák, itt kapcsolódik a homoki szukcesszió a nyílt és zárt homoki erdőkhöz. A homokpusztarét fajgazdag társulás, amelyben uralkodó tömegű a Festuca sulcata, illetve az ezt hellyettesítő merev csenkesz, a Festuca stricta. Uralkodó füve még a kunkorgó árvalányhaj, a Stipa capillata és gyakran az éles mosófű a Chryso- pogon gryllus is. Jellemző és gyakori fajai a csüdfüvek, az Astragallus excapus, Astragallus asper, az Euphorbia segueriana, Erysimum diffusum, Centaurea arenaria, Poa pratentis, Silene otites, Minuartia verna, Andropogon ischaemum, ritkább, de jellemzőbb az Iris flavissima. A zuzmók mellett a talaj mohák, Ceradoton purpureus, Thuidium abietinum stb. jelentősége növekvő. Homoki gyepjeink még megmaradt természetes foltjai ma már gyakran védett területek és változatos, mozaikos jellegüknél fogva jó lehetőséget nyújtanak a homokkötési szukcesszió tanulmányozásához. Két fontosabb homoki erdőtársulást különböztethetünk meg hazánkban: a nyílt homoki tölgyest, a Festuco-Quercetumot és a zárt homoki tölgyest, a Convallario- Quercetumot. A nyílt homoki tölgyes állományai mint homoki erdők szárazak és leggyakrabban buckatetőkön jelennek meg kisebb mozaikfoltokban. Az alacsonyabb növekedésű felritkuló erdőfoltocskákban a kocsánytalan tölgy a domináns fafaj. A lombkoronaszintbe keveredhet a fehér nyár, a Populus alba. A Nyírség egyes foltjain látható az ezüst hárs, a Tilia argentea. A cserjeszintjük fajgazdag és dúsan kifejlett. Említésre érdemes fajok az egybibés galagonya, latinul Crategus monogyna, az ismert másik galagonyafaj a csere galagonya, a Crategus oxyacantha, a kecskerágó az Euonymus europaeus, a mogyoró a Corylus avellana, a fagyai, a Ligustrum vulgare, a kökény, a Prunus spinosa stb. A lágyszárú szintben sok meleget kedvelő fűfélét és az erdős sztyeppekre jellemző virágos növényt találhatunk. A zárt homoki tölgyes hazai homokterületeinknek kifejlett, úgynevezett klimax társulása. Lombkoronaszint alkotója a kocsányostölgy, a Quercus robur. Sűrű cserjeszintjében a fagyai, a Ligustrum vulgare, a vadkörte, a Pyrus achras, galagonyafélék, a Crategusok, a veresgyűrűs som, a Cornus sanguinea, a tatárjuhar mellett, Acer tataricum, elsősorban a mezofilabb cserjefajok jelentkeznek lokálisabb jelentőséggel. Gyepszintje tavaszi geofita növényekben gazdag. Itt főleg a következő konstans fajokat említhetjük: a gyöngyvirágot, a Convallari majalist, a keserűfüvet, a Poligonium 80
