A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 12. 1985 (Debrecen, 1985)
Tanulmányok - Bényei Miklós: Beőthy Ödön művelődéspolitikai nézetei
akar tenni, el nem fogadom, és míg az ország rendei maguk nem fogják vizsgálat alá venni, az idő ’s kor szellemében alkalmazni a’ tanítási rendszert, ünnepélyesen kijelentem: nem fogok reá adni semmit”.14 A feliratra ekkor sem jött királyi válasz; a Ludovika Katonai Akadémia csak 1872-ben nyílhatott meg. A nemzeti művelődés fejlesztése A hazai polgárosodás egyik központi feladata a magyar nyelv jogainak kivívása, kormányzati (hivatali) és oktatási nyelvvé tétele volt. Beöthy Ödön is úgy vélekedett, hogy ,,a’ nyelv kérdése — élet kérdése a’ nemzetre.”15 Miként a progresszió képviselői általában, ő is nagy jelentőséget tulajdonított a magyar tannyelvnek: a nemzeti művelődés előmozdításának, a kultúra demokratizálásának, a polgári eszmék térhódításának egyik hatékony eszközét látta benne. Határozottan kiállt a latin nyelv visszaszorítása, az állami életből és az iskolai oktatásból való kiiktatása mellett. Szerinte — mondta 1835. március 27-én — elsősorban a katolikus egyháznak fűződik érdeke a latin tanítási nyelv fennmaradásához, „mert [... ] a latin nyelv porló kőfalának le- roskadtával szétröppenne azon nimbus is, mellyben olly nyugodtan, olly veszteglo- leg, olly pompás kényelemben érzik magokat.”16 Nyolc évvel később, amikor a több évtizedes törekvések a siker küszöbéhez érkeztek, ismét megrótta a papságot a latinhoz való ragaszkodásért. A liberálisok többségével szemben „Bőthy nem annyira az illyrségben ’s pánszlávizmusban keresi a’ magyar nyelv ellenségeit, mint a’ kormány szűkkeblűségében ’s fonák eljárásában, mert a’ helytartó tanács és cancellária most is él a’ latin nyelvvel...” —jegyezte fel naplójában 1843. június 3-án az egyik szemtanú.17 A nemzetiségiek irányában türelmesebb volt, nyilván azért, mert ő maga is egy románlakta megyéből jött. Többször hangoztatta, hogy a családi életre, a magánviszonyokra a magyar nyelvet nem lehet ráerőszakolni.18 Nem értett egyet azzal sem, hogy a magyar tannyelvet a nemzetiségi területek elemi iskoláiban bevezessék; ezt eleve kivihetetlennek tartotta. Mindazonáltal nem látta szükségesnek, hogy ezt a kivételt a készülő törvényben megemlítsék, mert szerinte az felesleges: hiszen ahol nem értik a magyart, ahol nincs magyarul tudó tanító, ott úgysem lehet magyarul oktatni.19 A nemzet múltjának feltárása, a nemzeti hagyományok felidézése ideológiaipolitikai töltetet kapott a reformkorban. A nemesi közvélemény rokonszenvvel, bizakodással tekintett a kibontakozó magyar történetírásra, és a történeti emlékeket gyűjtő intézményekre. A Nemzeti Múzeum egyik tisztviselője, könyvtárosa volt Hor- vát István, a magyar nemesi történetszemlélet reprezentánsa. Az országgyűlésen javasolták, hogy kutatómunkájának zavartalan folytatása érdekében kapjon rendszeres évi támogatást, fizetéskiegészítést, amit a diéta 1836-ban meg is szavazott. Beöthy Ödön január 29-én, a kerületi ülésben szólt hozzá az indítványhoz. Egyetértett a tiszteletdíj kiutalásával és elvileg indokolta véleményét. „A nemzet emelkedése elválaszthatatlan kapcsolatban áll históriája kifejlésével — kezdte —; abban találja fel a 14 1843dik esztendei Pünkösd hava 14dik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésének naplója a’ tekintetes Karoknál és Rendeknél. 5. köt. Pozsony, 1844. 339—340. old. (az idézet: 340. old.) (A továbbiakban: Ogy Jkv. 1843—44.) 15 Ogy Jkv. 1832—36. 13. köt. 168. old. (1835. dec. 12., országos ülés, magyar nyelvi felirat vitája). 16 Kossuth L.: i. m. 4. köt. Bp., 1959. 301. old. 17. Szűcs M.: i. m. 173. old. 18 Legpregnánsabban 1843. június 3-án szólt erről; 1. Kovács F.: i. m. 1. köt. 262. old. 19 Ogy Jkv. 1843—44. 1. köt. 125. old. (1843. júl. 5., országos ülés) 27
