A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 11. 1984 (Debrecen, 1984)
Tanulmányok - Ujlaky Zoltán: A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságpolitikájának néhány kérdése 1919-1929
már általános érvénnyel mind vagontételekre, mind kisebb tételekben, postacsomagban, vasúton leendő szállításra kérték. A kamarai elnökség megállapította, hogy feleslegeink kivitele közgazdasági életünk megerősödését nagyon elősegítené. A termésfelesleg kivitele mellett igen jelentős értékű húsipari termék kivitele is lehetséges a közélelmezés hátránya nélkül. A megadandó kiviteli engedély a hentesek számára nagy jelentőségű, mert ők csak a lecsökkent belföldi fogyasztásra voltak utalva, ami a békeévek forgalmához képest elenyésző. A felterjesztés szerint a hentesáruk kivitelét feltétlenül meg kell engedni, mert ez a fizetési mérleg alakulását aktív irányba befolyásolta volna. Termelési szempontból a húsáruk kiviteli tilalma a hentesipart elsorvasztotta volna. A kérelem teljesítését támogatta az a körülmény is, hogy nemcsak egy-két nagyiparos, hanem az ipartestületben tömörült 250 hentes kérte a kiviteli engedélyt. Az elnökség megállapította, hogy a debreceni hentesek dolgozni akartak, de hogy munkájuk eredményes legyen, feltétlenül szükséges, hogy a kötött gazdálkodás nyűge alól őket néha felszabadítsák, hogy szabadon dolgozhassanak." A miniszter közölte, hogy a füstölt páros és a debreceni kolbász néven ismert hentesáru kiszállítható, a többi húsáru kontingensébe a debreceni hentesek is bekapcsolódhatnak. A csemege szalonnát nem lehetett exportálni. Meg kell jegyeznünk, hogy az eredményes export nemcsak a magyar hatóságoktól függött, hanem a környező államok gazdaságpolitikájától. Ugyanis saját gazdaságuk érdekében protekcionista vámvédelmet alkalmaztak főként a mezőgazdasági termékekre. A húsáru közvetve ezen termékcsoportba tartozott. A kamara elnöksége a földművelésügyi miniszternél a Vidoni szalámigyár kérését is támogatta a termelési kontingens felemelése ügyében 1921. novemberében. A háború előtti termelés alapján 12—15%-os igénye lenne a gyárnak, de értesülésük szerint 8—9%-ra csökkentették részesedésüket az országos termelésben. A gyártási kontingens felmelése nemcsak a vállalatnak, hanem a gazdáknak, a húsiparosoknak, sőt a fogyasztóknak is jelentős érdeke. A hízott sertések kínálata igen nagy volt a magas kukoricaárak miatt. A fogyasztók a szalonnát és zsírt keresték, a kisebb hentesek azonban a keresletet nem tudták kielégíteni, ezért az áru eltűnt és folyton drágult. Ha a szalámigyár kontingensét felemelik, a piacra kerülő fehér áru mennyiségét növelve, a szalonna és zsír ára csökkenni fog. A gazdaságok szalonna és zsírszükségletét is akkor biztosítják, ha a sertések felesleges húsát a szalámigyár megvásárolja a gyártási kontingens felemelése után.11 12 1923. januárjában a kamarai elnökség ismét felterjesztést intézett a földművelésügyi miniszterhez, hogy a Vidoni szalámigyár kontingensét az előző évi 8,55%-ról 14%-ra emelje fel. Hangoztatták, hogy elsősorban fejlődőképes élelmezési iparunkat kell fejleszteni. Azonban, ha egy gyár nem fejleszti ki békebeli termelési képességét, az rávilágít az iparfejlesztő törekvések meddő voltára a kamara szerint. Hivatkoztak arra, hogy a Vidoni cég nagyobb vásárlásai a sertéstenyésztést élénkíteni fogják, melyet a sertéskiviteli tilalom erősen nyomott. Ismét említették, hogy a szalonna 11 Uo. I. 2758/1923. sz., 14 152/1923. sz., 16 329/1923. sz. 12 Uo. I. 1758/1923. sz., 9534/1921 sz. 83
